A kezdet vége. Vagy a vég kezdete?

Előzménye: Minden kezdet nehéz?

A feje szét akart szakadni, gyomra kavargott, émelygett, és egész testében remegett. Hosszú percekig nézhetett maga elé, mire rájött, hogy saját párnájával néz farkasszemet. Az oldalán feküdt, és nyakig be volt takarva. Hallotta, ahogy a fürdőben valaki lehúzza a wct, néhány pillanattal később pedig Aiden lépett ki a kis helység ajtaján. Arca gondterhelt volt, mégis mikor meglátta, hogy Hope ébren van mosolyra húzta száját.

A férfi egy atlétát és egy gyakorló nadrágot viselt, és úgy ment a komódban lévő kis hűtőhöz, mintha csak otthon lett volna. Hope közömbösen nézte, ahogy kivesz egy üveg sört, puszta kézzel letekeri a kupakját, majd a fejéhez húzott székre ül.

– Nem semmi fából faragtak, remélem azt tudod. – Eltelt egy kis idő mire a lány felfogta, hogy hozzá beszél, de nem volt kedve válaszolni. Létezni sem volt kedve, mintha valami végérvényesen megváltozott volna benne. Agya lomhán kezdte visszapörgetni az eseményeket, ahogy próbálta felidézni utolsó emlékeit.

Ekavir arca volt az első, ami eszébe jutott, homályosan felderengett előtte, de alig hogy ez a kép felidéződött benne, újra remegni kezdett. Először azt hitte a félelemtől, vagy az átélt események miatt, de hamar rájött, hogy fázik. Térdeit szorosan magához húzta, és szorosan magára húzta a vastag takarót, de még ez sem volt elég, hogy megfékezze a remegést. Mintha a hideg belülről emésztette volna.

– Azért szólhattatok volna, hogy Sophienak dolgozol. Ez sok mindent megváltoztat.– Folytatta Aiden, mintha Hope bármit is mondott, vagy kérdezett volna. Eddig még sosem érzett ilyesmit, de most mégis elkezdte marni a bűntudat, amiért a testéből élt. A dolog odáig fajult, hogy alig egy fél perccel később szemrehányóan förmedt a férfira.

– Igen. Egy ringyó vagyok, és? – Aiden meglepetten nézett a lányra. Vagy egy percig csak némán bámult mire képes volt megszólalni.

– Én nem mondtam semmi ilyesmit. – Kezdte habogva, de nagyjából itt el is akadt, és újabb feszült csend telepedett kettejük közé. Aztán a férfi mintha csak isteni szikrát pattintottak volna ki a fejéből a lányra nézett.

– Hallottad már mikor két homokszem száll a sivatagban? – Hope belül fájdalmasan felnyögött, ahogy az esti faviccek az eszébe jutottak, ezért gondolkodás nélkül vágta rá, hogy ismeri. De úgy tűnt Aiden eltántoríthatatlan szándéka volt őt faviccekkel kínozni, ha az émelygés és a fejfájás nem lett volna elég.

– És azt, amikor két pogácsa beszélget? – Kezdte úgy érezni jobb, ha túlesik egy viccen, mintha napestig hazudozik, ezért finoman megcsóválta a fejét. A férfi arca felvidult és lelkesen kezdte el mesélni a viccét.

– Tehát két pogácsa beszélget egy bárban, mondja az egyik a másiknak „Képzeld jelentkeztem az idegenlégióba!” A társa megkérdezi „Na és, felvettek?” Mire az első ráförmed „ Hülye vagy? Egy pogácsát?” – Élete legrosszabb vicce volt, amit hallott, mégis úgy érezte, hogy odabent egy eldugott kis zugban magában nevetni kezdett rajta, és úgy érezte mintha csak feltekerték volna a fűtést a szobában.

– Ez szar volt. – Jegyezte meg szárazon, miközben Aiden meghúzta a sörét. Mikor elemelte a szájától az üveget a férfi szája még szélesebb mosolyra húzódott.

– Van itt másik. Szőke nő kérdezi a pénztárost a lottózóban „ Ez milyen játék ?” Mire a pénztáros „  El kell találni 5 számot...” Erre a nő visszakérdez  „ És milyen messziről?” – Hope érezte, ahogy a teste ismét rázkódni kezd, de ezúttal nem a hidegtől.

– Életemben nem hallottam ennél rosszabbat… – Jegyezte meg mosolyogva, mikor végre alábbhagyott a nevetése.

– Persze, azért vigyorogsz még mindig. – Felelte a férfi mosolyogva, majd újra meghízta az üveget.

– Ez csak szánalomból van, meg hogy abbahagyd végre. – Hárított gyorsan Hope, és közben felült az ágyban. Miközben nagyot nyújtózott, mellkasáról lecsúszott a takaró, Aiden pedig láthatóan elakadt a saját gondolatmenetében, ahogy szemei a lány mellkasára tévedtek. Hope lejjebb csúsztatta a fejét, hogy nagyjából ott legyen, ahol néhány másodperce még a mellei voltak, és kérdően nézett a férfira.

– Mit kérdeztél? Asszem kicsit elkalandoztam. – Válaszolt gyorsan valamit, zavarodottan a férfi, majd újra a szájához emelte az amúgy már üres üveget.

– Igen, észrevettem. – Válaszolt mosolyogva Hope, majd miután az ágy Aidennel ellentétes oldalán kikelt belőle, a komódban egy aszpirin után kezdett kutatni. Nem különösebben érdekelte, hogy csak egy fehérnemű együttes van rajta, de szinte érezte, ahogy Aiden ismét belefeledkezik a látványba.

– Nem láttad az aszpirint? Legutóbb valamerre erre volt. – Aiden válasza megint csak késett pár másodpercet.

– Amíg nem tudjuk mit adtak be neked, nem biztos, hogy gyógyszert kéne bevenned. – Hope kérdően fordult a férfi felé, akinek tekintete a csípője körül időzött.

– Miért, a legrosszabb esetben beledöglök, és akkor egy gonddal kevesebb miatt kell aggódni. – Aiden amint felfogta, amit hallott a lány szemébe nézett, hogy meggyőződjön róla, nem csak egy újabb ízetlen tréfának fültanúja e. De nem erről volt szó. Talán először Hope is viccnek szánta, de ahogy kimondta a szavakat, a gondolat felettébb csábítónak tűnt.

A férfi arca ismét elkomorodott.

– Örülnék, ha legalább addig nem csinálnál hülyeséget, amíg itt vagyok. – Ezek alapján, akár Aidennél is lehettek azok a fránya bogyók. Hope nagyot sóhajtott, majd az öltöző szekrényhez ment, hogy magához vegyen egy váltás tiszta ruhát.

– Majd igyekszem. Különben is, mi a fenét keresel itt? Nincs valami jobb dolgod? – A férfi nem vette fel a kötekedést, pedig amilyen hangsúllyal Hope hozzá szólt, könnyen felkaphatta volna a vizet.

– Ha úgy tetszik, dolgozom. – Hope elmosolyodott, miközben a szekrényben egy megfelelő alsóneműt keresett.

– Jó neked, és ne vedd sértésnek, szívesen látlak, de estére kuncsaftot várok, és nem hiszem, hogy örülne egy édes hármasnak. – A lány a szeme sarkából látta, ahogy Aiden megcsóválta a fejét.

– Legalább pár napig hanyagolnod kéne a munkát. Pihend ki, ami történt. – Hope nevetve fordult a férfi felé.

– Hát persze, üljek itt, és pontosan mit is csináljak? Nézzem a plafont? – Aiden megvonta a vállát.

– Menj el a barátaiddal szórakozni, vagy tudom is én hogy kapcsolódnak ki a nők. – Hope a fürdőszoba felé indult, és csak a válla felett szólt vissza a férfinek.

– Barátokkal. Hát persze…

A zuhanyt szándékosan hidegebbre állította, remélve hogy talán az majd enyhíti a feje lüktetését. Hosszú percekig állt a gondolataiba mélyedve, csak bámulta a csempét, miközben folyt rá a víz.

Barátokkal. Talán soha nem is voltak barátai. Persze odahaza megvolt az ismeretségi köre, akikkel szórakozhatott, de itt senkit nem ismert. Amióta megjött minden éjszakát végigdolgozott. Még csak nem is nézett körül a városban rendesen. Talán a férfinek igaza volt, szusszannia kéne egy kicsit. De vajon merre induljon el?

Még akkor is ezen gondolkodott, mikor felöltözve kilépett a fürdőszobából. Úgy nézett ki Aiden megunhatta a bébi csőszködést, mert a szoba üres volt. A szekrényből elővette a zsebirodát, amit még Sophie szerzett neki, és elkezdett utána nézni, hol is tudna kicsit kikapcsolódni.

Talán öt percet sem töltött kereséssel, mire Aiden visszatért, kezében egy nagy porcelánbögrét tartott, amiben forró kávé volt. A bögrét a lány keze mellé tette a komódra.

– Se cukor, se tejszín. – Hope meglepetten nézett fel a férfire.

– Ezt honnan tudod? – Aiden arcán sokat mondó mosoly jelent meg, amitől hideg kék szemei szinte teljesen felmelegedtek.

– Összefutottam Jessicával odalent. – A lány úgy tett mintha ez a név mindent megmagyarázott volna, és hálásan biccentett miközben a bögréért nyúlt. Valójában azonban semmit nem mondott neki a név, sőt a lányok többségének még az arcát sem ismerné fel, ha az utcán találkoznának. Csak most döbbent rá, mennyire bezárkózott mióta Seattlebe érkezett. A szájába vett egy nagy kortyot a forró kávéból, és kielvezte minden pillanatát, ahogy a nyelőcsövén elindulva belülről elkezdte felmelegíteni a testét.

– Te hova mennél lazítani? – Tette fel végül a kérdést. A férfi halkan nevetni kezdett.

– Nem akarsz te oda menni, hidd el. – Ezzel Aiden elkövette a legnagyobb hibát, amit csak véthetett. Hope sportot űzött belőle, hogy feszegette a határait, és a férfi úgy vélte a hely, amit ajánlana, kívül esne a határokon. Hopenak ennyi pont elég volt, hogy tudja, megtalálta a neki való helyet. Már csak meg kellett tudnia Aidentől, hol is van.

– Honnan tudod te ilyen biztosan, hogy mit akarok? – Tette fel a kérdést halvány mosollyal Hope, majd ismét nagyot kortyolt a fekete italból. A férfi megvonta a vállát.

– Sötét, lepattant hely, ahol rendszeres látogatók a két és hatlábú csótányok is. – Hope felhúzott szemöldökkel várta a folytatást, de hiába.

– És? – Erőltette mégis a dolgot a lány. Aiden pár pillanatig habozott mielőtt válaszolt volna.

– És te egy olyan lánynak tűnsz, akit inkább étterembe hívna az ember. – A lány hangosan nevetni kezdett. Nem akart, és nem szándékosan nevette ki a férfit, de nem tudta visszafogni magát.

Aiden leírása egy kicsit sem túlzott. Még csak kora délután volt mire leértek, de már elég sok vendég volt. A Lyuk a falban neve találó volt, mert a hely tényleg egy sötét lyukra emlékeztetett. Az összegyűlt cigarettafüst rögtön támadás alá vette a lány szemeit, a bent uralkodó szagtól pedig egy csövestanya atmoszférája, egy virágos rétre emlékeztetett.

Az egyik bokszban Ben ült. Hatalmas termete ellenére Hopenak csak akkor sikerült kiszúrnia mikor másodszor nézett végig a helyen ülőhelyet keresve. Amint a troll férfi észrevette őket kezével intett, hogy üljenek oda hozzá.

– Mit iszol? – Tette fel a kérdés Aiden, miközben elindultak Ben asztala felé. Hope rövid gondolkodás után megvonta a vállát.

– Nem tudom, lepj meg. Csak nagyot üssön! – Aiden mosolyogva biccentett, majd elindult a csapos felé, Hope pedig folytatta útját Ben asztala felé.

Amikor odaért, egyből becsúszott az asztal belső, rövidebbik feléhez.

– Üdv! – Köszönt a férfinek, miközben elfoglalta a helyét.

Ben csak egy kurta biccentéssel köszönt vissza, és bár nem látszottak a pupillái, feje mozgása arról tanúskodott, hogy követi a lány mozgását.

– Hogy kerülsz ide? – Hope megvonta a vállát.

– Mégis, hogy kerülnék? Egy forgószél felkapta a házunkat, és hiába visítottam, hogy Emmy néni, Emmy néni itt dobott le… – Az arckifejezését látva, Ben nem volt a szarkazmus híve, és úgy tűnt Aiden fa viccei a humor nagy részét kiölték belőle.

– Nagyon vicces… – Válaszolta mogorván.

– Ugye, szerintem is. – Jegyezte meg Hope mosolyogva, miközben szemével elkezdte keresni, hol lehet Aiden az itallal.

A férfi néhány perc múlva csatlakozott hozzájuk három korsó sörrel, és három valószínűleg vodkás pohárral. Még le sem tette az italt az asztalra, Ben mogorván jegyezte meg.

– Ki leszel herélve, ha ezt a Főnök megtudja. – Aiden csak hanyagul megvonta a vállát miközben, leült Bennel szemben.

– Akkor majd imádkozom, hogy ne legyen kedve lejönni. – Közben mindenki elé tolt egy poharat az átlátszó löttyel, majd a sajátját a kezébe vette, és Hope felé emelte. – De most igyunk Hopera. – A lány zavartan nézett fel a férfire a saját poharáról.

– Miért pont rám? – Aiden csak akkor válaszolt, amikor saját poharát, üresen visszatette az asztalra.

– Több heti munkánk veszett volna kárba, ha nem vállalod el a melót. – Furcsa érzés fogta el, miközben a szájához emelte az erős szeszes italt. Először maga sem tudta, mi az, és hosszú percekig töprengett, mire rájött, hogy elégedettséget érez. Végre olyasvalamit tett, ami számított is. Segített eltakarítani egy szemétkupacot az utcáról. Persze tudta jól, hogy még sok százezer ilyen kis kupac hever Seattle szegénynegyedeiben, mégis életében először elégedett volt magával.

Hosszú percekig feszült köztük a csend, amit végül Aiden tört meg.

– Hallottátok már azt, amikor az anyós és a menye… – Hope még az előtt szakította félbe, hogy befejezhette volna a kérdést.

– Eszedbe se jusson! – Mondta, fenyegető hangon.

– De még végig se mondtam, honnan tudod mi a lényege? – Kérdezte a férfi megadó hangon.

– Minden kérdésednek valami ritka szar vicc a vége… – Felelte Ben, a lány helyett.

– Akkor dobj fel valami témát te! – Mondta sértődötten Aiden, majd meghúzta a korsó sörét.

– Miért hiszik azt az emberek, hogy folyton jártatni kell a szájukat? Nem lehet csak csendben üldögélve nézelődni? – Tette fel a kérdést Hope.

– Látod, Hope kapásból felfogta, amit neked négy hónapja hiába mondok. – Mutatott a lányra Ben. Aiden megvonta a vállát, és úgy tűnt neki ennyi éppen elég is volt, hogy csendben maradjon. De csak amíg el nem fogyott a söre.

– Mivel úgy érzem, nem értékelitek a kreativitásom, asszem megyek és kialszom magam. Átveszed? – Nézett kérdően Benre, aki csak egy biccentéssel jelezte, hogy igen.

– Szóval meddig szándékoztok a sarkamban maradni? – Tette fel a kérdést Hope, miközben kijjebb csúszott, hogy Bennel szemben legyen, miután Aiden távozott.

– Pár napig. – Felelte Ben szárazon.

– És mi értelme ennek az egésznek? Jól vagyok, már az a szer is kiürült belőlem, és nem sérültem meg. – Tette fel a kérdést Hope, miközben a boksz hátoldalának vetette a hátát.

– Talán, de lehetsz akármilyen kemény csaj, a történtek akkor is megviseltek. Vagy tévedek? – Bár nem tudhatta biztosan, Hope szinte érezte, ahogy Ben tekintete lyukat éget a szemébe.

– A drogokat leszámítva, semmi olyat nem tettem, amit ne tennék meg nap, mint nap. – Kezdte frusztrálni a téma, hogy oldja saját feszültségét keresztbe tette a lábait, és a szájához emelte a korsót.

– Ha te mondod. – Jegyezte meg szkeptikusan Ben.

Ez után újabb hosszú csend telepedett kettejük közé, időt adva a lánynak, hogy most először végiggondolja mi is történt előző nap. Gondolatai folyton vissza visszatértek a képhez, ahogy Gruff ölében ülve egymásba feledkeztek. Aztán, ahogy eltávolodott tőle, a férfi valahogy megváltozott, valahogy modora az első találkozásukra emlékeztette.

Hirtelen jött ötlettől vezérelve vette elő a telecomját, hogy egy rövid szöveges üzenetben kérjen minél hamarabbi találkozót a férfitől. Meglepetésére szinte azonnal érkezett a válasz üzenet.

„ Majd, dolgozom.” Néhány pillanatig csak meglepetten nézte a pár szót, aztán eltette a készüléket.

– Máris új ügyetek van? – Tette fel a kérdést Bennek. A férfi megcsóválta a fejét.

– Kaptunk pár szabadnapot, hogy pihenjünk. – Válaszolta egykedvűen, mintha nem teljesen értett volna egyet a dologgal.

– És szokott a Főnök külön ügyeket vállalni? – Erőltette tovább a dolgot Hope.

– Miért érdekel? – Nézett rá gyanakodva a férfi. Hope először valami hazugságon kezdte törni a fejét, mert nem tudta Gruff mennyit árult el a kettejük közt történtekről, de aztán jobbnak látta, ha felületesen elmondja az igazat.

– Kedvelem a főnököd. És szeretnék vele tisztázni ezt, azt. De munka címén lerázott. – Ben néhány másodpercig csak csendben valószínűleg a lányt figyelte.

– Mi van, ha ő nem kedvel téged? – Tette fel végül a kérdést, hangszíne pedig arról árulkodott, hogy talán találtak egy témát, ami mindkettejüket érdekli.

– Meglehet, bár legutóbb elég ellentmondásosan viselkedett. – Vonta meg a vállát Hope. Ben érdeklődve nézett rá, de mivel a lány nem akart belemenni a részletekbe inkább csak a kocsma közönségére fordította a szemeit.

– Tudom, kinek dolgozol, és azt is, hogy nálatok szokta kiengedni a fáradt gőzt. – Törte meg a csendet végül Ben.

– Ettől még nem tudsz mindent… – Felelte Hope ingerülten, de tekintetét nem merte a férfi felé fordítani.

– Fogadjunk? Van rá egy tízesem, hogy ez a jó öreg belezúgtál, mentsen meg story lesz. – Felelte Ben, mintha már ezer ilyen történetet látott volna.

– Akkor azért a tízesért, hozz még egy kört, mert nagyon messze jársz az igazságtól. – Nézett fel rá Hope. Ben ismét érdeklődve nézett rá. Pár pillanatig a lány még habozott mielőtt ismét megszólalt volna.

– Csak akkor vagyok hajlandó tovább boncolni ezt a témát, ha minden, amit hallasz, kettőnk között marad. – Ben komoran bólintott egyet.

– Nekem sem érdekem, hogy egy ilyen dolog kikezdje a Főnök tekintélyét. – Válaszolta. Hope nagy levegőt vett, és még egyszer körbefutotta a szemével a helyet, amíg helyére rakta a gondolatait.

– Nem vagyok szerelmes. Talán tinédzser koromban voltam utoljára belezúgva valakibe. De, ahogy mondtam, kedvelem a Főnököt, és szívesen lennék a barátja. – Amint hangosan is kimondta a szavakat, mintha megnőtt volna a valószínűsége, hogy a dolog be fog következni.

– Az ki van zárva. – Ben megcsóválta a fejét, majd ismét a szájához emelte a félig üres korsót.

– Ugyan miért lenne? Csak nem annyira zárkózott, hogy ne legyenek barátai. – Hope remélte, hogy végre megtud valamit a férfiről, mert mióta először találkoztak rengeteg nyitott kérdés feszítette az agyát, amire szívesen kapott volna választ.

– Nem nagyon vannak barátai, de nem ezért. – A férfi, mintha habozott volna. Vagy csak egyszerűen nem akarta folytatni.

– Ne csináld már! Ne most kezdj el az infó árán gondolkodni. – Fakadt ki Hope idegességében. Félt tőle, hogy Ben azelőtt bezárkózik, mielőtt bármit elárulna.

– Már lefeküdtetek. Ráadásul üzletből. Ebből már sosem lesz barátság. – Felelt végül Ben kelletlenül, egy nagy sóhaj után.

– Miért nem? .. – Kérdezett vissza Hope őszinte meglepettséggel.

– Nem tudom. Általában a nők a szex után másképp látják a dolgokat, vagy tudom is én. A kiképzésem során megtanultam a test minden apró részének helyét, és kezelését. De a női agy… – Tárta szét megadóan hatalmas kezeit.

Hope nem bírta ki, hogy fel ne nevessen.

– Talán. Talán a női agy így működik, de akkor nálam nincs minden rendben. Ami kettőnk közt volt az csak szex. Nem mondom, hogy nem volt jó, vagy kifizetődő. Vagy, hogy nem feküdnék le vele újra. De ennyi. Nem akarok se kapcsolatot, se kötöttségeket.

Bent mintha meglepte volna, amit hallott, de nem kommentálta. És Hope sem tudta, mit mondhatna ezek után. Hosszú percekig ismét csak gondolataikba merülve ültek egymással szemben.

– Kössünk üzletet! – Szólalt meg végül Hope.

– Nem garantálom, de meghallgatlak. – Felelte a férfi komoly arccal.

– Te segítesz nekem megkeresni a Főnököt, hogy szemtől szembe beszélhessek vele. Én pedig cserébe egy egész estén át a kedvedre teszek. – Beszéd közben Hope finoman végigcirógatta saját korsójának oldalát.

– Nős vagyok. – Válaszolta kuncogva a férfi.

– Ó. – A lány igyekezett nem elpirulni zavarában. – Akkor teszek róla, hogy még a szabid alatt kapjatok egy estét a tetőtéren. Jakuzzival, pezsgővel, vacsorával meg minden. – Próbált korrigálni.

Ben jó néhány percig fontolgatta a dolgot, és Hope már attól tartott nemleges választ kap, amikor Ben végre újra megszólalt, miután felhajtotta a maradék sörét

– Gyere, megmutatom, hol lakik a Főnök. – Mondta halvány mosollyal az arcán, miközben az üres korsóját az asztalra tette.

A tacomai társasház kívülről teljesen passzolt Gruff nyers stílusához. Csupasz szürke műbeton falak. Az utcán bandákba verődött tinédzserek játszották az agyukat. És belülről sem volt jobb a helyzet. Az egykori kapu előtt Ben leállította a motorját a járda mellett, és Hope felé fordult.

– Harmadik emelet, huszonegyes lakás. – Aztán egy kis plasztik lapot nyújtott a lány felé, amit a dzsekije belső zsebéből vett elő. – Ezen elérsz, ha megvan az időpont. És amíg elleszünk, te vigyázol Natasára. – Mondta miközben a lány elvette a kártyát.

– Kösz, szólok, amint lerendeztem. – Mondta Hope, majd miután a férfi egy biccentéssel elköszönt tőle, elhajtott.

Hope is leszállt Liráról, kábításra állította a lopásgátlót, majd elindult befele. Miközben bement magában reménykedett, hogy Natasa csak egy kutya, vagy háziállat. Sosem értett igazán a gyerekekhez.

 Ha valaha volt is lift, már évek óta nem működhetett, így gyalog ment fel a harmadik emeletre. Egész idefelé jövet azon gondolkodott mit is mond majd a férfinek, ha ideér, de nem sikerült jó dumával előállnia. Még akkor is szaporán járt az agya, mikor megnyomta a kopott csengőt az ajtó mellett.

Először azt hitte a férfi nincs otthon. Vagy ha otthon is van, nincs szándékában reagálni, de végül mégis csak feltárult az ajtó. Mögötte pedig Gruff állt hasonlóan otthonos viseletben, mint Aiden, mikor Hope felkelt.

– Hello! – Köszönt Hope, és hirtelen a sok kitervelt szöveg közül egyik sem akart a nyelvére jönni. És úgy tűnt a férfi sem könnyíti meg a dolgát, csak szótlanul állt, és várta mit mond a lány. Az arcán semmilyen érzelem nem látszott, mintha csak éppen a helyi időjárásrovatot olvasta volna.

– Beszélnünk kéne, ígérem, gyors leszek. – Nyögte ki végül a lány. Ha a férfi haragudott is a betolakodásért, az illem még mindig megvolt benne, hogy ne küldje el a lányt. Az ajtóból félre állva engedett utat Hopenak.

A lakás elég spártaian volt berendezve. A nappaliban mindössze egy ágy, egy pár szekrény és egy asztal volt. Hope először nem értette miért néz az ablak a tűzlétrára, száműzve minden kilátást, de aztán újra végigfuttatva a szemét a szobán rájött, hogy minden bútor és tárgy taktikusan volt elhelyezve.

– Szeretném tudni, mi történt valójában mikor legutóbb nálam jártál. – Vágott bele a lány a közepébe, amint hallotta, hogy az ajtó bezárult.

– Hiba. – Felelte a férfi a tőle megszokott nyers hangnemben, miközben megkerülte a lányt, hogy az asztalon lévő whiskys poharáért menjen.

– Pontosan mi volt a hiba? – A férfi tárgyilagos hangneme segített a lánynak kicsit lehiggadni.

– Hiba volt eltérni a tárgytól. – Válaszolta Gruff.

– Miért? – Nézett értetlenül Hope a férfire. Ezúttal azonban a válasz késett egy keveset. Gruff arca mintha egy leheletnyi meglepettséget tükrözött volna.

– Nyilvánvaló, hogy szerinted csak üzletfelek vagyunk. – Hangzott a kimért válasz.

– Nyilvánvaló? És ezt mégis melyik taktikai alprocesszorod súgta meg? – Horkantott fel a lány ingerülten. Számára teljesen más dolog volt nyilvánvaló akkor, amikor a férfi csókját érezte.

– Visszautasítottál. – A tény, hogy a férfi hangsúlya olyan volt, mintha csak megjegyezte volna, hogy megint esik, dühítette Hopeot.

– De hiszen legalább öten vártak ránk abban az istenverte furgonban! – Legszívesebben üvöltött volna a férfival, amiért ilyen értetlen, de visszafogta magát. Az indulatot azonban nem tudta száműzni a hangjából.

– A szolgáltatásaidra még mindig igényt tartok. – Válaszolt a férfi semleges hangon.

– Te komolyan azt hiszed, hogy a pénz miatt vagyok most itt? – Tette fel a kérdést a lány ingerülten, de már nem tudta megállni, hogy fel ne emelje a hangját. Ahogy a férfi szemébe nézett és nem látott érzelmi változást, teljesen elvesztette a maradék önuralmát.

– Cseszd meg! – Felindultságában csak ennyit tudott mondani, miközben a kilincsért nyúlt, hogy távozzon.

Az ajtó hangosan csapódott be, ahogy Gruff egy szempillantás alatt a lány mellett termett, hogy megakadályozza a távozásban. Hope ingerülten fordult a férfi felé, mert tudta jól, hogyha Gruff nem akarja, nem hagyja el a lakását. Hosszú percekig csak némán álltak miközben Gruff Hope arcát fürkészte. Ahogy a lány a bőrén érezte a férfi lélegzetét, ismét hatalmába kerítette a bizsergés, ami valahányszor úrrá lett rajta a férfi közelségére.

– Miért jöttél? – Tette fel végül a kérdést a férfi. Hope képtelen volt visszafogni az indulatát, és ingerlő hangon kezdett kiabálni a férfivel.

– Érdekelt mi van veled, mert szeretnék a barátod lenni, de ahogy látom, ez egy egyirányú kezdeményezés! – Újabb percnyi csend telepedett közéjük, mire a férfi ismét megszólalt volna.

– Nekem kell… – Egy pillanatra megtorpanta mondandójában, mintha csak a szavakat kereste volna, Hopenak most először támadt olyan érzése, hogy nem egy jól megrágott gondolatot hall. –… szükségem van a szolgáltatásodra. – Fejezte be, szinte már könyörgő hangon Gruff. A hirtelen jött változás meglepte Hopeot.

– Ezt nem értem. – Bökte ki végül pár másodperc csend után a lány.

– A munka és a beültetések rengeteg feszültséget generálnak. Szükségem van valakire… – Gruff tőle szokatlan módon ismét a szavakat kereste –… szükségem van rád, hogy le tudjam vezetni. – A férfi szemében lévő őszinteség még jobban meglepte a lányt. Sosem gondolta volna, hogy az első valódi érzelem a kiszolgáltatottság lesz, amit a férfitől lát majd.

– Még mindig nem értem, hogy akadályozza ez az egészet. – Mondta ki a lány először hosszas átgondolás nélkül, ami a fejében járt.

– A barátok nem fekszenek le egymással, csak a szerelmesek. – Válaszolt Gruff. Hope nehezen tudta elhinni, hogy miért mindig ezen akadnak fel, pont a férfiak. Komoly arccal válaszolt a férfinek, bár legszívesebben mosolygott volna, ahogy megszabadult vagy egy tonnányi tehertől legbelül.

– Semmi szükségem sincs egy bonyolult kapcsolatra, és a kötöttségekre, amivel jár. Csak egyedül érzem magam ebben a hatalmas városban.  – Most először, mintha a férfi arca felenyhül volna, abból a kőbe vésett semlegességéből, és könnyed mosoly futott végig az arcán.

– Azt meg tudjuk oldani. – Hope is kiengedett a komoly figurából, és végre fesztelenül mosolyoghatott, ettől pedig mintha a falak, amik kettejük közt voltak, mintha leomlottak volna.

– Akkor hozol nekem egy sört, vagy szolgáljam ki magam?