Minden kezdet nehéz?

A most következő mű, mind lelkileg, mind erotikus részleteket tekintve a magasabb korosztálynak ajánlott, bár igyekeztem nem részletezni, vagy burkolt hasonlatokat alkamazni, ahol lehetett.

Redmond kétségtelenül hajnalban volt a legszebb. Ilyenkor az igazi ragadozók már a biztonságos zugaikban pihentek, de a magukat annak tartó punkok még odahaza aludtak. Olyan békés és kihalt volt minden, a felkelő nap fényében szinte már idilli is.

Persze elfogult volt, felőle akár puskával is lövöldözhettek volna körülötte Redmond akkor is ugyan ilyen gyönyörű lett volna. Ahogy teltek a hetek egyre biztosabb lett benne, hogy szülei sosem fognak rátalálni, egészen addig, amíg fel nem hívja magára a média, vagy a rendőrség által a figyelmet.

Már csak alig egy tucat tömbnyire volt tőle, hogy befejezze az aznap reggeli körét, amikor az egyik félreeső sikátor felől, mintha nyüszítést hallott volna. Először azt hitte, hogy csak képzelődött, de amikor elhaladt a sikátor előtt újra hallotta a hangot. Mindig is szerette az állatokat, odahaza ők voltak az egyetlenek, akik előtt sosem kellett tettetnie, hogy kicsoda.

Megállt, és próbálta lecsitítani futástól szapora légzését, hogy tisztán ki tudja venni merről, jön a hang. Óvatosan elindult befelé, elment egészen a sikátor közepéig, de nem hallotta újra a hangot. Már éppen megfordult volna, hogy befejezze a maradék pár száz méterét, amikor az egyik konténer mellett megmozdult valami.

Ijedtében a másik falig hátrált, de a kupac mozdulatlan maradt. Minden érzéke azt súgta, hogy ne tegye, mégis lassan közelíteni kezdett felé. Ahogy néhány méterre ért, meghallotta a ritmusos szuszogást, ami egy átázott kartondoboz alól jött. Készen rá, hogy hátra ugorjon a karton mellé lépett, majd mikor néhány másodpercig semmi sem történt, óvatosan felemelte azt.

Egy csatakos kutya feküdt alatta. Meglehetősen nagy példány volt, és a vonásai inkább emlékeztettek farkasra, mint kutyára, de valahogy képtelenségnek tűnt, hogy ilyen mélyen a városban farkas lett volna. Elég robosztus volt az alkata, hogy valami tenyésztett harci kutya legyen, ezt már csak a testén lévő tucatnyi seb is sejtetni engedte.

-- Te szerencsétlen. – Ez volt az első, amit képes volt kimondani szörnyültében. A kartondobozt óvatosan félrelökte, vigyázva hogy ne tegyen hirtelen mozdulatot, mielőtt lassan mellétérdelt volna.

Az állat fehér bundája a vértől, és sártól volt csimbókos. Jéghideg kék szemeivel végig a lányt figyelte, de egy halk morgáson kívül képtelen volt másra. Hope szemügyre vette az erős láncot, ami a nyakában volt. Valami masszív fémből készülhetett, és szinte teljesen az állat nyakára feszült. A rajta lévő bilétán mindössze egy sorszám volt.

Gondolkodás nélkül kereste meg a láncot összetartó bonyolult kapcsot, hogy amikor végre megszabadította a nyakörvtől az állatot, olyan messzire hajítsa a sikátorban amilyen messze csak tudta. Akárkihez is tartozott a jószág, az illető nem érdemelte meg, amije volt! A kutya mintha csak értette volna a gesztust végre levette a lányról a szemeit. De csak pár percig tudta nyitva tartani, aztán vagy elaludt, vagy elájult.

-- Gyere kisöreg, hátha tudunk még tenni érted valamit. – Mondta miközben benyúlt alá, hogy felemelje. Az állat teste ernyedt volt, de még határozottan szuszogott, és nem mellesleg dög nehéz volt. Talán egy fél évvel ezelőtt meg sem bírta volna mozdítani, de mióta eldöntötte, hogy Seattlebe menekül a családja elől minden mágiájával a testét fejlesztette, mert tudta, hogy idekint így jóval nagyobbak lesznek a túlélési esélyei.

Szerencsére odahaza sem az előtérben, sem a liftben nem találkozott senkivel. Nehezen magyarázta volna ki, hogy mit keres a vállán egy félhalott véres kutya. A lányok egy része már így is arról beszélt, hogy fura szokásai vannak. Nem mintha érdekelte volna, ki mit gondolt róla, de nem tudta, a Madame mit reagálna rá.

Amikor végre beért a szobájába, egyből a zuhanyzó felé vette az irányt. Szinte repülni tudott volna, mikor óvatosan a zuhanytálcára rakta a szerencsétlen szőrmókot. Az egyik saját törölközőjét az állat feje alá hajtogatta párna gyanánt, aztán visszament a szobába, hogy levegye a pulóverét, és a pólóját, úgyis nyakig vizes lesz, mire végez. A fürdőbe visszatérve elővette az egyik kis törölközőjét, és langyosra állította a tusolóban a vizet.

Mire végzett kiderült, hogy az álalton nem a saját vére volt, pedig meg, mert volna esküdni rá, hogy vágott sebeket látott rajta még a sikátorban, de szerencsére tévedett. Mire végzett a fürdetéssel, és az amúgy használatlan gardróbszobába vitte az állatot már hét óra is elmúlt.

Mielőtt nyugovóra tért volna, még lement az alagsorba egy tálért, amibe vizet töltött, és a kutya mellé rakta. A gardrób ajtaját résnyire nyitva hagyta, majd a nadrágjától is megszabadulva fáradtan dőlt be az ágyba.

Az ébresztőjére kelt fel, délután háromkor. Mivel az ajtó ugyan úgy volt, ahogy hagyta, úgy gondolta a szőrmók még mindig alszik, ezért halkan ment át a fürdőbe, hogy megmosakodjon.

Miközben lement az alagsorba, hogy megmelegítse a kávéját, és a pizzáját egész végig azon járt az agya, hogy mit tegyen az állattal. Szinte biztos volt benne, hogy amint a Madame tudomást szerez, róla kidobja az utcára. Gazdát kellett találnia neki, de a lányokon és a kuncsaftjain kívül senkit sem ismert a városban.

A szobájába visszaérve a komódra tette a reggelijét, majd óvatosan az ajtóhoz ment, hogy egy szelet pizzát adjon a kutyának. Legnagyobb meglepetésére, amikor benyitott a gardróbba, az állatnak hűlt helyét találta csak. Biztos volt benne, hogy mellette nem osonhatott ki, amikor kiment, vagy bejött, de akkor vajon hogy szökött meg?

Mire meggyőződött róla, hogy tényleg nincs a lakásban már csak annyi ideje maradt, hogy megigya a kávéját és rendbe szedje magát az első kuncsaftja előtt. De mint kiderült az a nap még tartogatott meglepetéseket számára.

Éppen, hogy a kuncsaft után elindult a zuhany felé, mikor valaki kopogott az ajtón. Maga köré tekerte a törölközőjét, mielőtt ajtót nyitott volna. A nap második meglepetése akkor érte, amikor kiderült, hogy Gruff volt, az ajtó túloldalán.

-- Hé, Nagyfiú! Mit keresel errefelé? Mára, ha jól emlékszem nem beszéltünk meg találkozót. – A férfi arca a szokásos mogorva megfejthetetlenség maszkja volt.

-- Dolgozol este? – Szokatlan volt tőle ez a hirtelen felbukkanás. A találkozójuk előtt legalább fél nappal telefonon egyeztették, van e ideje a férfire a lánynak.

Hope mosolyogva a férfire kacsintott.

-- Én minden este dolgozom édes, de számodra mindig van időm. Gyere csak be. --  Gruff tőle szokatlan módon, mintha egy másodpercig habozott volna, mielőtt szokásos rutinjával körbenézett volna a folyosón, hogy megbizonyosodjon, nem követik.

-- Beszéljünk. – Mondta miközben belépett az ajtón.

Hope becsukta mögötte az ajtót, mielőtt felé fordult volna.

-- Nem lenne baj, ha előtte lezuhanyozom? Az a vén fószer magára öntötte a fél drogériát. – Egy pillanatig elgondolkodott, mielőtt hozzátette volna. – De persze, ha szeretnél csatlakozhatsz is hozzám.

Annak ellenére, hogy Gruff minden alkalommal rendesen megdolgoztatta kedvelte a férfit, és nem csak azért amennyit fizetett. Volt benne valami nyers vonzerő, amitől Hope vonzódott hozzá. De talán csak az volt rá ilyen hatással, hogy tudta azok a fém és növesztett végtagok ugyan olyan gyöngédek tudnak lenni, mint amilyen könnyen kitekerhetné velük a nyakát.

-- Más ajánlatom van. – Mondta kurtán a férfi. Ha jól számolt magában ez volt az aznapi harmadik meglepetése.

-- Nocsak! – Egy pillanatra el is felejtette, hogy egyetlen maga köré tekert törölközőt visel. – Tudod, hol vannak az italok, szolgáld ki magad! Öt perc és megbeszéljük a dolgot. – Tudta, hogyha sürgős az ügy a férfi úgyis megállítja, de mivel ez nem történt meg, egy alapos zuhanyzás után tért vissza a nappaliba, immár egy otthonosabb pólóban és nadrágban.

Gruff az ablak melletti széken ült, kezében egy pohár scotchal, amiben néhány jégkocka is volt. Hope a komódhoz lépett és néhány jégkockát ejtett egy whiskys pohárba, de a kilátásban lévő beszélgetésre tekintettel inkább csak ásványvízzel öntötte le. A pohárral a kezében az ágy Gruff felőli szélére ült.

-- Hallgatlak Nagyfiú. – Mondta aztán belekortyolt egyet a hideg szénsavas vízbe. Úgy tűnt a férfi átgondolta mit is akar mondani, mert szinte azonnal belekezdett a nem túl hosszú mondandójába.

-- Van egy ügyünk, amihez ma estére kell egy csali. De az eredeti csalink berezelt. – Ennél lényegre törőbben és vázlatosabban egyben nem is lehetett volna fogalmazni. Hope finoman átvetette bal lábát, és keresztbe tette a jobbon, ahogy kényelmesen elhelyezkedett.

-- Ügyünk? Ez kiket takar? Vadászok, zsaruk, vagy egyéb hivatalosan nem is létező szervezet? – Gondolatban már felkészült egy ilyen beszélgetésre, persze gondolatban nem a saját szobájában, és nem az egyik legjobban fizető kuncsaftjával képzelte el a dolgot. De be kellett ismernie kíváncsi volt rá, valójában mivel is foglalkozik a férfi, mert nehezére esett elhinni, hogy hivatalos állása lenne.

-- A második és a harmadik keveréke. – Meglepte a férfi őszinte válasza. Persze semmi oka nem volt rá, hogy az igazat mondja Hopenak, de valahogy a lány úgy érezte, most az igazat hallja.

-- Sejtettem. – Füllentett a lány miközben újra a szájához emelje a poharát. – És mi is lenne pontosan a feladatom? – Úgy tűnt a férfi egy kész tervvel rendelkezett, ugyanakkor valószínűleg a lehető legkevesebbet akarta megosztani a lánnyal.

-- Végzed a munkád. – Hope felhúzott szemöldökkel várta a folytatást, ami úgy tűnt magától nem fog jönni.

-- Kicsit konkrétabban? Mert nem mindegy, hogy csak bűnre kell csábítanom, vagy análisan közösülni egy trollal… --- A férfi egy pillanatig ismét habozott, Hope hátán ezalatt végigfutott a hideg, ahogy úgy érezte, a trollal telibe találta a szerepkörét.

-- A célszemély ember. Félre kell vonni. A többi a mi dolgunk. – Hope rövid ideig elgondolkodott a dolgon. Ha olyan egyszerű lett volna, ahogy Gruff nyers stílusában előadta az előző csali nem lépett volna vissza. Ugyanakkor azt is érezte, hogyha el akar kezdeni hírnevet építeni az utcákon vadászként is, egy ilyen alkalom több mint jó arra, hogy letesztelje magát éles helyzetben.

-- Mikorra kell, és hova mennem? – Tette fel végül a kérdést. Valami mélyen benne azt súgta ebből jobb lenne kimaradnia, de ezt csak a szülei folytonos látszat túlaggódásának tudta be, és gyorsan elhessegette a rossz érzést.

-- A többiek néhány sarokra várnak minket. – A korai időpont megdöbbentette. Az utolsó pár korty ásványvizet is felhajtotta, hogy leplezze meglepettségét, aztán a komódon a tálcára tette az üres poharat.

-- És mennyire nehéz eset a célszemély? – Gruff is felhajtotta a maradék scotchot mielőtt válaszolt volna.

-- Nincs mágiája, se harci beültetései. – Hope megcsóvált a fejét.

-- Úgy értem az én szemszögemből mennyire nehéz eset. – Hope azt hitte csak képzelődik, mikor látta, hogy a férfi szájának jobb sarka alig észrevehetően feljebbkerült.

-- A készséges szép nők a gyengéje. – Sosem látta még Gruffot mosolyogni, de kezdte érteni miért. A gesztus egyáltalán nem emlékeztetett azokra, az ellazító felvillanyozó dologra, amikor egy ember a másikra mosolyog. Sokkal inkább hatott egy pszichopata mosolyaként, mielőtt élvezettel elkezdi halálra kínozni áldozatát. És ez a mosoly idegesítette. Nem, inkább megrémítette.

Ugyanakkor a férfi szavai örömmel töltötték el. Néhány másodpercig csak némán állt a férfi arcát fürkészve, mielőtt elindult volna felé. Nyitott lábakkal, szemből a férfi combjaira ült, miközben egy pillanatig sem vette le a szemét a két apró piros pupilláról. Karjait a férfi nyaka köré fonta, miközben ajkai kacér mosolyra húzódtak.

-- Szóval készséges lennék? – Érezte, ahogy Gruff jobb keze végigsimítja a combját, majd átsiklik a fenekén, hogy végül a derekán állapodjon meg.

-- És nagyon vonzó is. – Hope még mindig kacéran mosolyogva vonta meg finoman a vállát.

-- Tudod édes, ez alap követelmény a munkámban. – A férfi a szék mellé tette az üres poharát, majd felszabadult bal kezét is Hope derekára tette, de egy pillanatra sem fordította el szemeit a lányéról.

-- Nem. Te tényleg vonzó vagy. – A döbbenettől, ahogy rájött a férfi most bókol neki, egy pillanat alatt olvadt le a mosoly az arcáról. Újra átgondolva azonban ismét elmosolyodott, mikor rájött, hogy ez biztos csak valami tréfa akart lenni.

-- Ez jó volt, már majdn…-- Gruff belefojtotta a szót a lányba, ahogy egyik kezét a tarkójára téve közelebb húzta, majd az ajkaira tapasztotta a sajátját. Hope először meglepetésében azt sem tudta mit tegyen, de végül kiengedett és átadta magát az érzésnek, ami meglepően jól esett neki.

Habár jelenleg a testéből élt, mindig is úgy gondolta, hogy a csók egy olyan intim környezetet teremt két ember közt, ami messze túlhalad a fizetett társ szerepkörén. Vajon a férfi most ezt a határt kívánta átlépni kettejük közt, vagy csak úgy érezte a felkínált munka feljogosítja egy kis plusz szolgáltatásra? De akkor vajon, hogy illet a bók a képbe? Lehetséges, hogy a férfi is érezte a vonzalmat kettejük közt? Érezhet egyáltalán belül még bármit is ennyi fémmel a testében?

A férfi kezei finoman végigsiklottak a derekán egészen a fenekéig, hogy aztán alányúlva, megtartva kettejük súlyát, felálljon. Teljesen belefeledkeztek egymás ajkaiba, miközben megtette a néhány lépés távolságot az ágy és a szék közt. Lassan hanyatt fektette a lányt, miközben nyelvük hegye folyamatosan a másikét cirógatta. Hope érezte, ahogy ágyéka lüktetve feléled a kellemes érzés hatására, és amikor a férfi ajka eltávolodott az övétől, hogy a nyakát borítsa be érzéki csókokkal, a vágytól elcsukló hangon szólalt meg.

-- Nem azt mondtad, hogy a többiek várnak ránk? – Először azt hitte a férfi vagy nem hallotta, vagy nem érdekli a kérdés, de aztán kissé eltávolodott a lánytól.

-- Igazad van.

Mire Hope átöltözött és leértek az utcára a férfi újra felvette a maszkját, amit érkezésekor is viselt. A három saroknyi távolság alatt egyikük sem szólt egy szót sem, csak a lány csizmájának ütemes kopogása törte meg a csendet.

Már akkor felismerte melyik jármű felé tartanak, mikor még csak a sarkon lefordulva meglátta. A jelöletlen fekete furgon rendszámtábla nélkül ácsorgott az út szélén, és olyan mélyen ült, hogy szinte súrolta az aszfaltot az alváza.

Amint közelebb értek az egyik hátsó ajtó kitárult, egy meglepően megnyerő arcú fiatal férfi jóvoltából. Amikor a kezét nyújtotta, hogy felsegítse a lányt a csomagtérbe Hope észrevette, hogy a kézfeje, és valószínűleg ebből kifolyólag a teljes karja, ugyan olyan fém szelvényekből áll, mit Gruffé.

Ezen a férfin kívül még három másik tartózkodott a csomagtérben. Miután behúzta maga mögött az ajtót Gruff sorra bemutatta a jelen levőket. A sort Aidennel kezdte, aki segített neki beszállni. Valamiért a férfi nem tudta megállni, hogy ne vigyorogjon folyamatosan valamin.

 Mellette balra ugyan azon a padon, amin Aiden, egy tünde férfi, Dante ült. Bár fajára jellemzően megnyerő volt a külseje mogyorószín szemei még ilyen csekély fénynél is jól látható keserűséget, és beletörődést sugalltak.

A vezetőfülkének háttal a csomagtér padlóján egy troll férfi, Ben ült. Talán ő volt az egyetlen, aki nem rendelkezett látható kíberverekkel, leszámítva teljesen fehér szemeit, bár azok kozmetikai módosítások is lehettek. De elnézve a bicepszének méretét Hope könnyen el tudta képzelni, hogy a furgonban bármelyik másik személlyel fel tudná venni a versenyt.

A lány jobb keze felől egy középkorú férfi ült, réz bőréről és fekete hajáról egyértelmű volt indián származása, őt Ekavir néven mutatta be.

Ahogy a furgon megindult alattuk, Gruff a padja alá nyúlt és egy málhából egy apró fekete dobozt húzott elő, aztán a táskát továbbadta Aidennek, aki körbeadta a többieknek. Mindannyian egy-egy méreteikhez illő fegyvert vette elő belőle. Közben Gruff kinyitotta az apró dobozt, amiben egy szoros nyaklánc és egy leginkább gombelemre emlékeztető akármi volt. A kis gombelemet a lány felé nyújtotta.

-- Tedd a füledbe. – Adta ki az utasítást, mintha csak a Hope szobájában lévő dolgok meg sem történtek volna. A lány eddig is gyanította, hogy a férfi a felső ligában játszhat, de valahogy jelen helyzetben bántónak találta, a száraz utasító hangnemet.

Amint a kis szerkezetet mélyen a fülébe csúsztatta rájött, min derül annyira Aiden. A Férfi tisztének érezte ódivatúbbnál, ódivatúbb faviccekkel szórakoztatnia többieket a beépített rádióján.

Eközben Gruff kivette a dobozból a nyakláncot, aminek a közepén egy művészien pontosan megformázott rózsa díszelgett. Amikor Hope elvette a kezét a fülétől a férfi a láncot is felé nyújtotta.

-- Ezt is tedd fel. A medál simuljon a gégédre. – Ahogy felhelyezte az apró ékszert érezte, hogy a gyomra egyre kisebb gombóccá zsugorodik, ahogy izgulni kezdett. Amint bekapcsolta a csatot egy újabb hang szólt a fülébe.

„ Tiszta az adás?” Először a többiekre pillantott, de úgy tűnt senki nem reagál a kérdésre, mintha meg sem hallották volna.

„ Komolyan mondom, ezek a szarok mindig a legjobbkor mondanak csődöt…” Majdnem összerezzent, amikor Gruff reszelős hangját hallotta a rádión keresztül.

„ Tiszta a vétel, lassulj be drótfejű!” Hope egy pillanatig eltöprengett rajta, hogy lehet, hogy a férfi szája meg sem moccant, és mégis a rádión olyan volt a hangja, mintha csak a valóságban beszélt volna.

„ Akkor mesélj csak Főnök, honnan szereztél ilyen rövid idő alatt egy ilyen csinibabát?” A férfi olyan gyorsan beszélt, hogy szinte alig tudta felfogni mit is mond valójában.

„ Ki mertem lépni a biztonságos zugomból.” Hallatszott a szinte gúnyos válasz, a már megszokott basszusban.

Más esetben könnyedén reakció nélkül hagyott volna egy ilyen élcelődést, de a benne gyülemlő feszültség miatt Hope most halkan nevetni kezdett, mire az ismeretlen férfi döbbenten szólalt meg.

„ Ugye nem emelted be a privát sávra?!” Hope most már nem tudta visszafogni magát, és hangosan nevetni kezdett. A rádióban Gruff kárörvendő hangja hallatszott.

„ De, beemeltem.” Pár pillanatig csend volt mielőtt az ismeretlen férfi ismét megszólalt volna, ezúttal jóval lassabban.

„ Nos, ebből már jól nem jövök ki, úgyhogy…” Rövid hatásszünetet tartott, mielőtt egy pilóta unottságát és hadarását próbálta imitálni. „… Kedves utasaink a nevem Hydra, Én fogom elkalauzolni önöket a mai kis kiruccanásunk során. Kérem, kapcsolják ki a biztonsági öveiket, és kapaszkodjanak az alsóneműjükbe.” Egy Grufféhoz hasonló mély hang szakította félbe Hydrát.

„ Sok a szöveg Drótfejű térj a lényegre!” Csak akkor tudta beazonosítani a hang tulajdonosát, amikor Hydra csipkelődve célzott az illetőre.

„ Nos, kedves agyaras barátunk kedvéért, a lényeg dióhéjban:” Ahogy a tervet végighallgatta egyre kevésbé tetszett neki a dolog.

Akárki is volt a terv értelmi szerzője egyvalakire tette fel az összes zsetonját, és az a csali volt. Egy drogokkal is kereskedő szervezet egyik helyi kisfőnökét kellett meggyőznie arról, hogy az örömlányokhoz szeretne csatlakozni. A dolog ott kezdett aggasztóvá válni, hogy a lánynak egyedül kellett bemennie az oroszlán barlangjába, miközben a nyakán lévő mikrofonon át mindent felvettek. Aztán a kisfőnök valószínűleg tesztelés képen magán próbálja ki az új szerzeményt, és mikor félrevonulnak, egy másik helységbe a többiek észrevétlenül ártalmatlanná teszik, és magukkal viszik a tagot.

Hope szeretett volna rámutatni a terv bizonyos hiányosságaira, és az elnagyolt részletek számára való életveszélyességére, de mivel a furgonban rajta kívül mindenki magabiztosnak tűnt, inkább csendben várta ki, hogy végre odaérjenek.

Amikor néhány sarokkal feljebb egy félreeső sikátornál kiszállt a furgonból, erős késztetés érzett rá, hogy sarkon forduljon és megmondja, a fiúknak keressenek mást. De a felajánlott összeg túlságosan is csábító volt, vagy talán az tartotta vissza, hogy Gruff számított rá? Igazából fogalma sem volt, és mielőtt végig gondolhatta volna már rá is fordult a célépület utcájára.

A kopott épület egyetlen utca felőli bejáratához ment. Az ablakok be voltak deszkázva ugyan, de szinte érezte, ahogy magára vonta az épületet őrző biztonságiak figyelmét. És nem is tévedett, mikor megállt a duplaszárnyú ajtó előtt még kopognia se kellett szinte azonnal kinyílt előtte. Az ajtóban egy meglehetősen rusnya ork férfi állt, a szokásos banda egyenruhában. Bőrdzseki, szegecsek, szakadt farmer, bakancs és hasonlók. Az egyetlen különbséget közte és az utcán randalírozó punkok közt a kezében tartott termetes pisztoly jelentette.

-- Mi kéne? – Horkant a lányra, miközben egy pillanatig sem próbálta meg leplezni, ahogy csöpögő nyállal végigmérte.

-- Ózt keresem. – Mondta Hope a tőle telhető leghatározottabban. Számára a legundorítóbb részlet a történetben az volt, hogy egy régi gyermekmesére építette fel ez a rohadék az üzletét. A helyet Smaragdvárosnak hívatta, a lányok pedig egytől egyig a Doroti művésznevet viselték.

Mikor az agyaras nagyjából kilegeltette a szemeit félrelépett az ajtóból, hogy a lány beférjen rajta. Amikor pedig ez megtörtént Hope újabb két férfivel találta szemben magát. Ugyan közülük csak egy volt ork, de a másik is vetekedhetett vele rusnyaságban, és testszagban.

-- Tudod Doroti, ahhoz hogy beszélhess Ózzal, meg kell, győzz minket, hogy miért engedjünk fel hozzá. – Hope minden akaraterejét, összeszedte, hogy ne okádja telibe a tagot, miközben felé fordult, és hozzá simult.

-- Biztos vagyok benne, hogy valahogy meg tudunk egyezni. – A férfi rávillantotta azokat az undorító sárga fogait.

-- Mondjuk, ha befogod a pofád, és letérdelsz. Aztán majd eldöntjük felmehetsz e a nagy Ózhoz.

„ Basszus Főnök, honnan szedted ezt a csajt?” Hallotta Hydra hangját miközben a lépcsőházban a gyomrával küszködött. Azoknak az undorító tahóknak a szaga még mindig ott volt az orrában, és a testnedveik savanyú íze ott tombolt a szájában.

Néhány pillanatra a hűvös falnak vetette a hátát, és még az sem érdekelte, hogy az orrát a penész szaga tölti el. Bármi jobb volt, annál a mosdatlan bűznél. De nem volt sok ideje, minél hamarabb túl van ezen, annál hamarabb mehetett el innen a francba.

Követve az ajtónálló utasításait megmászta a lépcsőket egészen a felső szintig. Ahogy haladt egyre feljebb az épület belseje úgy váltott a silányról, a már majdnem élhetőre, a legfelső szinten pedig már frissen festett falak, és padlószőnyeg fogadta.

Elindult balkéz felé, és egyre inkább kétkedett önmagában mikor az egyre erősödő fájdalomkiáltásokat és sírást vélt hallani az ajtó felől, ami felé tartott. Az innenső oldalán a nyílászárónak szintén egy rusnya ork állt, mintha csak direkt ilyenre tenyésztették volna. De legalább ezen már tiszta ruha volt, és némi arcszeszt is löttyintett magára.

Hope határozottan állt meg a férfi előtt, és igyekezett hangjába is nyugodtságot erőltetni.

-- Ózhoz jöttem. – Szerencsére kívülről kellően magabiztosnak hangzott.

Az agyaras alaposan végigmérte, nem kevésbé burkolva gondolatait, mint a lenti kollegája, majd közelebb lépett a lányhoz, kaján vigyorral a képén. Hope hálát adott az égnek, hogy ez a tag legalább ismert és használt olyan dolgokat, hogy szappan, meg fogkrém.

-- Kezeket a falra, lábakat szét! – Hangozott az utasítás. Tudta nagyon jól, mire megy ki a játék, de örült neki hogy a tag egy kis tapizással is beérte. Bár sok oka nem volt a motozásra, hiszen a miniszoknya még a fenekét is épphogy takarta, de legalább a gyomra fellélegezhetett egy darabig.

Engedelmesen a falhoz lépett, és érezte, ahogy az ork szorosan mögé áll. Csendben tűrte, ahogy a férfi végigsimította mindkét lábát a csizmája bokájától egészen a belső combja legtetejéig, majd előrecsúsztatva a kezeit, Hope felsője alatt folytatta felfele a mozdulatot, alaposan ellenőrizve, hogy a lány esetleg nem e rejtett valaki nem odaillőt a melltartójába.

-- Várj meg itt. – Duruzsolta a lány fülébe, majd még vagy fél perc élvezkedés után eltűnt az ajtó mögött.

Odabent a kiabálás és a tompa puffanások egy pár percre alábbhagytak, aztán kinyílt az ajtó. Az ork ajtónálló kijött a fejével pedig az ajtó felé bökve jelezte, a lánynak, hogy menjen be.

Egy igényesen berendezett irodaszerű helyen találta magát. Akár még céges környezetben lévő iroda is lehetett volna, eltekintve a félholtra vert nőtől a padlón. Rajtuk kívül még három férfi volt a szobában, egy humán, aki a leírás alapján maga Óz lehetett, egy ork, és egy troll fogdmeggel, akiknek az öltözéke az ajtó előtti tagéra hajazott.

Amikor becsukódott mögötte a szoba ajtaja, Óz a földön fekvő lány felé fordította ismét a fejét. Bal lábával megbökte az arcát.

-- Csókold meg, te ribanc! – A nő a tőle telhető erejével megpróbált feltámaszkodni, és engedelmeskedni az utasításnak, de amikor a szája a férfi cipője felé közeledett, az hátrahúzta a lábát, és olyan erővel rúgta arcon a lányt, hogy Hope hallani vélte a fogak reccsenését. A férfi lassan tehetetlen áldozatához ment, majd kissé lehajolva a hajánál fogva emelte fel a nő fejét a földről.

-- Remélem elég elrettentő példa leszel rá, hogy aki tőlem lop, az nem éri meg a másnapot. – Miközben elengedte a nő haját, hogy a feje ismét a földe bukhasson, ismét hátrahúzta a lábát, és még egyszer fejbe rúgta áldozatát. Aztán mintha csak a szemét elszállítására adna parancsot, az ork férfihez fordult.

-- Tüntesd el innen ezt a ringyót! – Miközben az ork férfi a vállára vette az alig nyöszörgő nőt a férfi az asztala mögé sétált, és felvett egy tenyérbe mászó cégvezető stílust.

-- Lám, lám, lám. Sophie egyik báránykája mégiscsak utat talált hozzám. – Kezdett bele fennhangon, mintha csak a szobának beszélne.

Hope gyomrának tartalma ismét ijesztően meglódult a szája felé, ahogy rájött a férfi pontosan tudja ki ő. Talán már azelőtt le is bukott, hogy idejött volna? A férfi színpadiasan az asztala előtt lévő fém vázas karosszékre mutatott.

-- Kérlek, foglalj helyet! – Hangsúlya inkább hatott parancsnak, mint kérésnek, ezért a lány jobbnak tartotta szót fogadni. Amikor helyet foglalt érezte, hogy a troll férfi felzárkózik mögé, alig félméternyire. Óz is helyet foglalt a saját helyén, és sokatmondó önelégült mosollyal nézte végig a lányt.

-- Tudod Hope, nem gondoltam volna, hogy Sophie valaha is átenged nekem. – Hope igyekezett megsarkantyúzni a gondolatait, annak érdekébe, hogy élve elhagyhassa a helyet.

-- Honnan veszed, hogy elengedett? – A férfi ismét csak sokatmondóan, és felsőbbrendűen mosolyodott el.

-- Ó, biztos vagyok benne, hogy az öreglány szoros megfigyelés alatt tartja az egyik legjobb lányát, elvégre rengeteg pénzt keres rajtatok. – Hope finoman megvonta a vállát.

-- Szerintem ez nem lényeges, ami annál inkább az, hogy egy kis levegőváltozásra vágyom. Nagyobb klienskörre, több kuncsaftra. Ilyesmi. – A férfi szemében megjelenő mohó csillogás elárulta Hopenak, hogy megtalálta a mézesmadzagot.

-- Milyen udvariatlan vagyok, meg sem kínáltalak. – Az asztal egyik fiókjából egy előkészített üveglapot húzott elő, amin négy csíkban fehér por sorakozott, majd Hope felé tartotta.

-- A vendégem vagy! – A lány óvatosan megcsóválta a fejét.

-- Nem élek ilyesmivel, rontja a teljesítőképességem. – A férfi színpadiasan felkacagott, majd maga elé rakta a kis lapot, és felszippantott egy fehérlő csíkot.

-- Tudod Doroti, eleget hallottam rólad, ahhoz, hogy kuncsaftokkal lássalak el, de a többiek azt hihetnék, kivételezek veled, ha nem próbállak ki magam is. – A férfi biccentett a trollnak, és mielőtt Hope észrevehette volna, mi folyik körülötte, a vaskos alkar a székhez szorította a mellkasát. A másik kezében egy rongydarabot tartott, és a lány orrára, és szájára szorította. Ahogy Hope ijedtében sikítani akart, mély levegőt vett az anyagon lévő szerből akármi is volt az.

Miközben Hope azon erőlködött, hogy a troll kezét eltávolítsa a szájától, Óz újabb színpadias előadásba kezdett, kioktató hangon.

-- Tudod Doroti, nem szeretem az olyan lányokat, akik nem drogoznak. És tudod miért? – Kis hatásszünetet tartott, mintha a lány képes lett volna válaszolni. – Megmondom miért, kis butus. Mert őket nem tudom irányítani.

Akárhogy küzdött, a troll erősebb volt nála. Ahogy kétségbeesésében mély levegő után kapkodott, elméje egyre tompulni kezdett. A láttása furcsán tompává vált, gyengének érezte magát, és úgy érezte forog vele a világ. A férfi hangja távolinak tűnt, ahogy ismét megszólalt.

-- Most, hogy téged is irányíthatlak, azt hiszem ideje visszafizetned Totónak a szívességet, nem gondolod? – Érezte, ahogy a vállát szorító kéz elindul lefelé megmarkolva az egyik mellét, de az érzés nagyon távolinak tűnt.

A következő kép, ami eljutotta a tudatáig, hogy a földön feküszik, arcáról végre lekerült a rongy, és épp a lyukas fejű trollal nézett farkasszemet. Valahonnan a távolból egy ismeretlen férfi hangját hallotta, de nem értette mit mond, aztán egy pár katonai bakancs lépett be a látószögébe. Valaki letérdelt mellé és a plafon felé fordította a fejét, de mindezt csak abból érzékelte, hogy a látómezeje elmozdult.

Amint felismerte Ekavir ismerős arcát, ösztönösen fogott rá a férfi kezére, ami az arcát tartotta. Pánikba esett, mikor rájött, hogy csak látja, de már nem érzi az eseményeket. A hangok teljesen eltompultak, a szagok megszűntek körülötte. Látta, hogy a férfi beszél hozzá, de nem hallotta a szavait. Aztán a kép elkezdett homályosodni, mígnem minden elsötétült körülötte.

Sophie az irodája íróasztalának Gruff felőli részére rakta a jeges scotchot.

-- Tehát Óz nem fog több vizet zavarni? – Gruff határozottan bólintott egyet. Sophie elégedett volt tudta, hogy a férfi lecsukatásával a piacon kínálati hiány fog jelentkezni, és már előre megvolt a megfelelő eszköze, hogy ezt az űrt a saját lányaival töltse be, nem pedig drogos ringyókkal. De nem örült neki, hogy Hope ilyen csúnyán járt, amíg fel nem épül sok száz nuyent veszít el rajta naponta.

-- Hope hogy van? – Elég jól ismerte már a férfit, hogy észrevegye rajta a szokatlan változást. Nem volt nyitott könyv előtte, de valami határozottan nem stimmelt vele mióta belépett az irodába.

-- Túléli. Valaki lesz mellette még pár napig. – Válaszolta a férfi kurtán. Sophie megcsóvált a fejét.

-- Kizárt, nincs kifogásom az ellen, hogy idejárt, de hogy a csapatod tagjaiból egy mindig itt legyen az túlzottan rontja az üzletem. Hope erős lány és… -- Még sosem tett ilyet, a férfi most mégis félbeszakította a Madamot.

-- Ez nem alku tárgya. – Jelentette ki határozottan a férfi, aztán felállt és az ajtó felé indult jelezve, hogy részéről a beszélgetésnek vége. Sophie nem tehetett többet, minthogy beletörődött, hogy Gruff valamelyik szamurája egy darabig itt fog lebzselni. Ezért a gépéhez fordult, hogy nekilásson a károk minimalizálásának.