Hope: A kedzet

Seattle határozottan más volt, mint az Egyesült Királyság. A nagy üvegépületek túlragyogták, az őket körülvevő szakadt kerületeket. A 90-es út, Renton és Redmond határán érte el a várost. Követte a GPS utasításait, és lefordult Redmond felé, épp mielőtt elérte volna Bellveuet.

Mindössze néhány nuyen volt a zsebében, és nagyon jól tudta, hogy minden fillér ételre fog kelleni. Annak ellenére, hogy nem vidította fel a gondolat, Madame Sophie bordélyháza felé tartott. Az, hogy az első Seattleben eltöltendő éjszakáját egy idegen férfival fogja megosztani, azzal hogy a gusztustalan igényeit elégíti ki, nem villanyozta fel. De csinált már ilyet azelőtt, és tudta, hogy a pénze nem fog sokáig kitartani.

Amikor elérte a célkoordinátákat egy felújított tömbház előtt találta magát. A ház kívülről sötétvörösre volt festve, előtte pedig parkolóhelyek voltak. Nem örült neki, hogy az utcán kell hagynia a motorját, de tényleg nem volt más választása, ezért maximumra állította a lopásgátlót mielőtt magára hagyta volna Lirat.

Ahogy keresztülhaladt a bejáraton egy előtérben találta magát, amit többnyire a szomszédos lakások falainak kiverésével alakíthattak ki. A falak mentén rengeteg fotel volt, puha kárpitozással, és a világítás mindössze néhány jól elhelyezett piros villanykörte volt. Egy hosszúhajó, alulötözött lány jött, hogy üdvözölje. Halvány mosoly volt az arcán, ahogy alig észrevehetően végigmérte.

-- Hello Drága, mit tehetek érted? – Nem viszonozta a lány mosolyát.

-- Madame Sophiet keresem. – A lány mosolya kiszélesedett.

-- Túl nagy falat lenne ő egy ilyen lánynak, mint te, de én szabad vagyok este 11ig. – Hagyta, hogy a szavak elszálljanak a füle mellett.

-- Jó neked, de én munkát keresek. – A lány ismét végigmérte.

-- Várj itt Édes! – Édes az a jó anyád. Sosem szerette az ilyen beszédet, és szükségtelen is volt. Mindenki, aki idejött más módon akarta igénybe venni ezeknek a hölgyeknek a nyelvét.

Néhány perc múlva a lány visszajött, a kéjes mosoly még mindig ott virított az arcán, és az egyik liftre mutatott.

-- a Madame a 10. en vár. – Egy apró mosollyal ajándékozta meg a lányt, mielőtt elindult volna a lift felé.

-- Kösz Édes. – De a lány már nem figyelt rá, egy újonnan érkező ork férfivel volt elfoglalva. A fickó öltönye hatalomról és pénztől beszélt, de a tény hogy ide jött csak egy hatalmas „vesztes” feliratot rakott rá.

A lift is fel volt újítva, akárcsak az előtér. Hatalmas teljes alakos tükrök kaptak helyet a falainál. Miután becsukódott a liftajtó végigmérte magát a tükörben.

Kétméternyi tökéletes szépség. Hallotta az apja szavait. Hosszú fekete haja egészen a csípőjéig ért, a szűk fekete kezeslábas a teste minden domborulatát követte. Soha nem volt szüksége se sminkre, se plasztikai műtétekre, az a fajta lány volt, aki tudta hordani a szépségét. És Ő gyűlölte ezt.

Mindig is az apja kicsi lánya volt, a lány a fiútestvérei árnyékában. Amíg a testvérei egyetemre mentek, hogy megtanulják vezetni a családi vállalkozást, neki csak szépnek kellett lennie, mint az anyjának. Semmit sem tanított neki, csak hasznavehetetlen dolgokat. Miután végzett a gimnáziumban egy modell akadémiára küldte a lányát, és sosem kérdezte, hogy ő akarj e, vagy sem.

Ezért hagyta el Londont, és ezek a dolgok voltak az egyedüli eszközei, hogy megkeresse a felszerelésekre szükséges pénzt, amivel majd megélhet az árnyakban. Az azonosítóját az óceánba dobta még az Egyesült Királyság partjainál, és remélte, hogy a szülei sosem találnak rá. Hogy is találtak volna? Biztos volt benne, hogy meg vannak róla győződve, hogy még a királyságot sem képes elhagyni egyedül. De megtette. Átkelt az óceánon, és egészen a keleti parttól idáig vezette Lirat.

Az utazás minden luxust nélkülözött, egy hálózsákban aludt kamionos pihenőhelyeken. Csak az utat követte, ahogy Ő akarta. Azt tette, amit akart, semmi tettetés, semmi mama kicsi porcelánbabája, festett arccal, és idióta ruhákban, csak hogy kielégítse az apja üzleti partnereinek vizuális igényeit. Semmi más nem volt, csak Lira és Ő. Titokban minden zsebpénzét a Goatsgruffjára költötte, és Lira most visszaadta a szívességet azzal, hogy az utak teljes szabadságát adta neki.

A lift ajtaja halkan kinyílt, ő pedig kilépett. Egy vöröses hajú lány várt rá a lift előtt. Több ruha volt rajta, mint a lentin, bár nem sokkal többet takart.

-- Gyere velem, a Madame már vár. – Mondta, és minden válasz nélkül indult el a folyosó egyik hátsó ajtaja felé. Amikor odaért bekopogott rajta, aztán szó nélkül visszament a lifthez.

-- Gyere be! – Hallatszott egy mély hang odabentről. Mély levegőt vett aztán lenyomta a kilincset.

Madame Sophie határozottan troll volt, egyik a fajtája leg attraktívabbjából. Se szarvak, se agyarak. Biztos volt benne, hogy kés alá feküdt néhányszor, hogy elérje ezt a kinézetet, de a leg lenyűgözőbb dolgok mégis a felszín alól jöttek. Már első pillantásra be kellett ismernie, hogy Sophie a legjobb munkát választotta az adottságaihoz.

-- Madame Sophie vagyok. – Nyújtotta felé a jobbját a nő. Egy pillanatra el kellett gondolkodnia, hogyan mutatkozzon be. Senki nem kérdezte eddig a nevét, vagy ha kérdezte is, figyelmen kívül hagyta a kérdést. Biztos volt benne, hogy soha többé nem akarja a születési nevét használni, ezért az egyetlen dolgot, és nevet választotta, amije jelenleg volt.

-- A nevem Hope. Örülök, hogy találkoztunk. – A madame kézfogása gyengéd volt, de érezte az erőt is mögötte.

-- Tetszik a neved. Mit tehet érted a Madame? – Egyből a lényegre, Hope szerette az ilyen hozzáállást.

-- Munkára van szükségem. – Sophie meglepetten mérte végig.

-- És miért hozzám jöttél. Ránézésre árnyvadásznak tűnsz. – Hope nem engedte, hogy a meglepetése kiüljön az arcára, csak édesen és kissé szégyenlősen mosolygott, ahogy az anyja tanított a neki.

-- Még nem tartok ott. Új vagyok a városban, és felszerelésre van szükségem a vadászatokhoz. A felszerelés sok pénzbe kerül, és jelenleg csak a testem van, amit a piacra vihetek. – A madame rámosolygott.

-- Őszinte, és egyenes. Tetszik a stílusod. De ha nincs senki, aki jót állna érted, csak teszt munkát adhatok neked. – Hope bólintott, beleegyezően, nem is számított másra.

-- Rendben, milyen vendégeket szeretnél kiszolgálni? – Hope megvonta a vállát.

-- Akárkit, akit nekem adsz. – Sophie halkan kuncogni kezdett.

-- Óvatosan az ilyen szavakkal. Tudod, a mi városunk tele van olyan fickókkal, akik könnyen eltörhetnek egy olyan tünde szépséget, mint te. – Hope mélyen a Madame szemébe nézett.

-- Adj bárkit, és bebizonyítom, hogy állom a szavam. – A pillanat, amíg egymás szemébe néztek tovább tartott, mint Hope várta, de végül a Madame elfordította a tekintetét, amikor a gardróbhoz ment.

-- Van egy rendszeres ügyfelünk, aki meg szeretne látogatni minket ma este. Abban az úriemberben több fém van, mint egy SWAT egységben. Eddig csak én tudtam kezelni, de jobban szereti a te fajtád. – Sophie kivett egy áttetsző selyem blúzt a szekrényből. Pont a tökéletes darabot, fekete volt, és pont Hope mérete. Aztán az ablak előtt lévő asztalhoz fordult, és egy kulcsot vett fel onnan.

-- Ez a munkaruhád. Ha elvégzed a munkát a szoba három napig a tiéd és kapsz tőlem néhány másik klienst is. – Hope elvette a dolgokat, amit a Madame felé nyújtott.

-- Megegyeztünk. – Sophie odaadta neki a blúzt, de a kulcsot olyan szorosan tartotta az ujjai közt, hogy Hope ne tudja finoman elvenni.

-- Figyelmeztetlek, nem egy finomkodó alak. Az éjszaka végére könnyen végezheted néhány törött csonttal. – Hopeot nem ijesztette meg a figyelmeztetés. Megtanulta hogyan használja a testét, a belső mágiáját, hogy egy troll erejével és szívósságával vetekedjen, mégis megőrizte a rugalmasságát. Erősen ráfogott ujjaival a kulcsra és kihúzta a Madame kezéből.

-- Ahogy mondtam, elbírok bármely úrral, vagy hölggyel, akit felajánlasz nekem. – Úgy tűnt a Madame elégedett a válasszal, vagy csak a mögötte lévő meggyőződéssel.

-- Kilenc harminckor érkezik. Van húsz perced, hogy lezuhanyozz és felvedd a munkaruhád. A kulcs a harmadik emelet tizenkettes szobáját nyitja. – Úgy látszott Sophienak nincs más mondanivalója.

-- És mi lesz a fizetséggel? – A madame felhúzta az egyik szemöldökét.

-- A szoba nem elég? – Rejtett fenyegetés volt Sophie hangjában, de Hope eldöntötte, hogy kockára teszi a szerencséjét. A legrosszabb esetben a Madame a sarokra küldi, nem a szobába.

-- Egy fickóért, akinek a szükségletei inkább a te fajtádhoz illenek? Nem hiszem. – Egy pillanatig érezte, ahogy a Madame ott helyben kitekeri a nyakát, és ez a pillanat ijesztően sokáig tartott. De aztán Sophie arca ismét feloldódott.

-- Van vér a pucádban, és mégis jól nézel ki. Imádom a stílusod. Kapsz egy belső parkolót is, amíg nekünk dolgozol. De most már ideje lenne menned, az idő telik. – Hope biccentett, és szó nélkül távozott a szobából.

Ha jönne egy jó tündér, és azt mondaná képes dolgokat meg nem történté tenni, akkor is így tenne, mert az az éjjel megalapozta a jövőjét Seattleben. És annak ellenére, amit készült tenni, Hope úgy érezte, hogy hazaérkezett, amikor elhaladt a Seattle tábla mellett.

Folytatása itt, valamint az éjszaka további eseményei itt.