Tudom a néhai eddig egyetlen ismert pikkelyes elnökünk azt mondta,a srákányok nem érzelmek alapján választnak párt. És valószínúleg többségük nem is. De te se vallanád be, ha lenne valahol egy alvó gyengepontod.
-- Minek ez az egész színjáték? – Fortyant fel
Voruk. A Lady elmosolyodott legbelül. Voruk a saját fiatalságára emlékeztette,
amikor még az ifjonti zabolázatlan hév tombolt benne, és azt hitte, ő különb
bármely lénynél ezen a bolygón.
-- Türelem. – Csitította le pártfogoltját, aki ennek
ellenére tovább fortyogott.
Egyszerűen
csak be kéne menned, és közölni azzal a tündével, hogy minden hatalma, amit
kapott, most már a tiéd.
Habár feldúlt, és zabolázatlan volt, nem merte
kockáztatni a Lady tervét azzal, hogy hangosan akár csak célzott volna is rá.
Mert nincs
szükségem a hatalmára, nem azért vagyunk itt.
Az egyik ajtó mögül egy megnyerő külsejű férfi
lépett ki, és indult el feléjük. Amint Voruk meglátta, dühe csak még erősebb
lett.
Hogy meri a
helyettesét küldeni, maga helyett? Ostoba akár csak a többi, nem látja azt, ami
kiszúrja a szemét! A Lady csak halványan elmosolyodott, és a tőle
megszokott nyugalommal csitította ismét Vorukot.
Türelem. Közben
hagyta, hogy saját érzéseinek legfelső rétege az ifjú sárkányra nehezedjenek,
ezzel is csitítva forrongó belsőjét. Ezalatt a férfi odaért hozzájuk, és
barátságos mosoly mellett kézfogásra emelte a kezét.
-- Üdvözlöm önöket a Draco Fundationnél. A Nevem
Gordon Wu. – A Lady barátságos mosolyra húzta száját, miközben finoman megrázta
a férfi kezét.
-- Mr. Wu. Már sokat hallottam önről. – A férfi
őszintének tűnő meglepődést produkált kívülről, de a belsőjében a Lady
megérezte a tettetett érzelmeket. A férfi ügyes volt, meggyőzte saját magát
arról, amit valójában nem is érzett. Az egyik leghatásosabb módja, hogy az
emberek érzelmeket tetessenek a külvilág felé.
-- Valóban? Remélem csupa jót. – A Lady barátságos
mosolya töretlen maradt miközben elengedte a férfi kezét.
-- Ugyan Gordon, most a legkevésbé az a fontos, hogy
én mit hallottam önről. – A férfi egy apró biccentéssel nyugtázta a
hallottakat, mielőtt az ajtó felé mutatott volna, amin kijött.
-- Kérem, csak Önök után. – Magában ismét
elmosolyodott, amikor kicsit mögöttük lemaradva a férfi szaporodási célzattal
végigmérte a fenekét. Az ilyen apróságok, mint Voruk türelmetlenkedő
megjegyzései, vagy egy elkalandozó férfitekintet azon a testen, ami valójában
nem is létezett, mindig egy kicsit felderítették a napját.
Egy tágas irodába vezette őket a férfi, amiben egy
íróasztal volt, előtte két kényelmes székkel, mögötte pedig egy forgószékkel.
Az asztalon rendezettnek tűnő káosz uralkodott, chipek, és adat táblák hevertek
rajta, mintha csak tökéletesen odaillettek volna ahol voltak. Pedig érezte a
szobában a férfi döbbenetét, amikor nemrég ránézett az órájára, még egy
teljesen más ügybe mélyedve.
-- Kérem, foglaljanak helyet. – Mutatott a székekre,
miközben az asztal mögé lépett.
-- A meghívás Miss. Daviartól érkezett… -- Mordult a
férfire Voruk. Gordon azonban nem jött zavarba, gyakorlott módon vágta ki
magát.
-- Kérem, bocsássanak meg, de Miss. Daviarnak sürgős
ügyben kell távol lennie. De biztosíthatom önöket, hogy magam is birtokában
vagyok a szükséges információknak, amiért idekérte Lady Irist. – Voruk
ittlétének feleslegességét hangsúlyozta ki utolsó néhány szavával, mire az ifjú
hím csak még jobban kijött a sodrából.
A Ladyt szórakoztatta kettejük kakaskodása. Azóta is
töretlen mosolyával fordult Wuhoz, hangja pedig megnyugtatóan csengett, mikor
megszólalt.
-- Ez teljesen érthető, ne aggódjon miatta. Inkább
térjünk a tárgyra, nem szeretnénk rabolni a drága idejét. – Miközben teste a
szavakat formálta kitárta elméjét, hogy meggyőződjön sejtéséről, hogy Nadja
valahol a közelben van. A nő mindössze néhány szobával arrébb volt. Fejében
csak úgy cikáztak a gondolatok, ebből tudta, hogy valójában most is dolgozik
valamin.
Anélkül, hogy a nő tudtára hozta volna óvatosan
megérintette az elméjét. Nem kellett mélyre ásnia, hogy megtalálja, amit
keresett. Hegyi Árny halálának éjszakája még mindig uralta a tudatalattija nagy
részét. Látszatra maga előtt is sikerült eltitkolnia, mennyire magányos
valójában a sárkány gondolatai, és érzései nélkül. Látszatra.
De a Lady látta mi zajlik valójában a nő belsejében,
odabent, amit a legtöbb nála halandóbb faj fel sem fogott, hogy benne lakozik.
Az esszenciájában, amit a rémek annyira vágytak meggyötörni.
Vigyázva, hogy ne okozzon sérülést a törékeny
elmének, megérintette a nő ezen üresen heverő énjét, ami Hegyi Árny halála óta
parlagon, és égető űrként volt jelen a nőben.
Ideje
beszélnünk Nadjaruska.
A fejében
felhangzó néhány szó érzelmek valóságos lavináját indította el benne. Fájdalom, remény, magány és sóvárgás támad
egyszerre benne. A Lady hagyta, hogy egyedül birkózzon meg ezekkel az érzésekkel,
mikor magára hagyta a nő elméjét.
-- Mint
tudják Dunkelzahn végrendelete igen hosszú, és a teljesítése még nagyon sokáig
fog nekünk munkát adni. De hát ki értheti meg, hogy mit is akart valójában a
vén hüllő. – A Ladynek most először nem kellett tettetnie, mikor őszinte
mosolyra húzta a száját, ahogy a férfi felkeltette az érdeklődését. Egy
pillanatra oldalra nézett, hogy lássa Voruk nem tesz őrültséget, mielőtt
válaszolt volna.
-- Ezek a
sárkányok már csak ilyenek. – Mondta végül.
Ostoba ember! Hallotta Voruk felbőszült
hangját, mikor a férfi biccentett, a Lady mondandójára helyeslően. Mindössze
néhány pillanaton múlt, hogy nem tépte ott helyben cafatokra a férfit, de a
Lady hangja parancsolón, és ellentmondást nem tűrően robbant a tudatában.
Voruk elég legyen! Az ifjú hím legbelül
összerezzent mentora hangjától, persze Wunak nem adta meg az örömet, hogy ezt
láthassa.
-- Tehát
– Folytatta Wu. – A végrendelet szerint Dunkelzahn Önre hagyott egy csiszolt holdkövet
valamint egy viaszpecséttel lezárt borítékot. Miután elintéztük a formaságokat,
elkísérem önöket a széfig, ahol megkapja az említett tárgyakat. – Wu arca meg
sem rezdült, amikor a Lady háta mögötti ajtóra pillantott, ahol valószínűleg
Nadja lépett be. A nő hangja határozottan és magabiztosan csengett, bár
belsőjében szinte záporozott a milliónyi kérdés.
-- Innen
átveszem, köszönöm Gordon. – A férfi szó nélkül adta át a stafétát a nőnek, és
ugyan csak szó nélkül távozott a helységből. Bár nem értette a történteket, a Wu
mégis volt annyira lojális, hogy idegenek előtt ne kérdőjelezze meg Nadja
döntését.
-- Ki
maga? – Tette fel a kérdést a nő, mikor már csak hárman voltak a szobában.
Érezte, ahogy Voruk haragja ismét lángra lobban a kérdés hallatán, de tenni már
nem mert semmit.
-- Ugyan,
de hiszen tudod te azt magadtól is. – A nő magabiztosan állta a Lady
tekintetét, még akkor is mikor rájött, hogy a sejtései beigazolódtak.
-- Maga egy...
– Iris még azelőtt félbeszakította, hogy hangosan kimondhatta volna, hiszen ki
tudja milyen elektronikus szerkezet rögzítette a beszélgetésüket az irodában.
-- Igen
Nadja, az vagyok. – Ez a mondat
kérdések újabb százait indította útjára a nő belsőjében.
Minden kérdésedre választ adok Nadjaruska,
de először vigyél a hagyatékomhoz.
Nadja
habozás nélkül, az asztalhoz lépett és néhány gombot nyomott le az azon lévő
billentyűzeten, majd a képernyő felé fordult.
--
Gordon, kérlek, hozd a hölgy hagyatékát az irodámba. – A készülék felől Wu
hangja hallatszott.
--
Azonnal Miss. Daviar. – Nadja leütött még egy gombot a billentyűzeten, aztán az
ajtó felé mutatott, amin bejött.
-- Kérem,
fáradjanak át az irodámba. -- A néhány ajtóval odébb lévő iroda is hasonló volt
Wuéhoz, letisztult elegancia és visszafogottság jellemezte. Amikor belépett az
ajtón pártfogoltja felé fordította elméjét.
Várj meg az előtérben Voruk. Az ifjú hím
szó nélkül engedelmeskedett mestere kérésének, bár a Lady biztosra vette, hogy
mint bármelyik fajtársa inkább parancsként értelmezte.
Amikor
beértek az irodába az íróasztallal szemben lévő székbe ült, és csendben várta,
hogy Nadja is helyet foglaljon, majd megtörje a csendet.
-- Miért
jött ide? – tette fel az első kérdését a nő néhány pillanat néma habozás után. A
Lady ajkai ismét szívélyes mosolyra húzódtak.
-- Te
hívtál ide. – Zavarodottságában a nő hátradőlt a kényelmes széken, próbálta
leplezni mennyire feszéjezi a beszélgetés, de maga is jól tudta, hogy a Lady
elől nem tud eltitkolni semmit.
-- Úgy
értem miért most? -- Iris mosolya egy
cseppet sem halványult.
-- Mert
most van itt az ideje. – Érezte, ahogy a türelmetlenség még jobban eluralkodik
Nadjában, szinte hallotta a gondolatait, ahogy meg akarta kérdezni miből tudja
a Lady, hogy most van itt az ideje, de végül felülkerekedett kíváncsiságán.
Idehívtál, ebből tudtam, hogy itt az ideje,
nincs benne semmi felsőbbrendű turpisság.
-- De
miért nem évekkel ezelőtt, vagy amikor megölték? – Iris érezte, ahogy a
szomorúság és a magány jeges ujjai a szívére fonódnak, eltartott pár másodpercig,
míg úrrá tudott lenni az érzésein. De tudta, hogy ez csak a miatt van, mert
csak nemrég ébredt, idővel könnyebb lesz. Idővel minden veszteség könnyebb
lett, remélhetőleg az eddigi legnagyobb veszteségével is így lesz.
Bár megtehettem volna Nadjaruska, bárcsak!
Képtelen volt teljesen elfedni a szavak mögött rejlő érzelmeit. A nő elméje
túlságosan nyitott volt, ő pedig még túl gyenge. Eltartott pár másodpercig,
amíg Nadja agya felfogta a hirtelen kapott információtöbbletet, de amikor
megtette barátságosan, és talán kissé szomorkásan mosolyodott el.
-- Maga Rá hasonlít… – Itt azonban megtorpant,
amikor Wu belépett a szobába. A férfi egy fehér bársonnyal borított ékszeres
dobozt, és egy ódivatú pergamen borítékot tett az asztalra, majd szó nélkül
távozott.
A Lady Nadja
kíváncsi tekintetétől övezve nyúlt a boríték felé, aztán a nő mintha csak
rádöbbent volna, hogy mit tett félszegen megszólalt.
-- Ha gondolja,
szívesen magára hagyom, amíg átnézi a levelet. – Iris egy pillanatig csak
dermedten nézte az ismerős viaszpecsétet, majd a nő felé fordult és
kényszerítette magát, hogy elmosolyodjon.
-- Az én
kérdéseimre még rengeteg időm van, ideje, hogy a te kérdéseidre választ adjak. –
A nő egy pár másodpercig csak az arcát fürkészte, majd úgy tűnt ismét ellazult
a székén, mielőtt feltette volna az első kérdését.
Amikor a sötétített üveges kocsi ajtaja bezárult a Lady
mögött, kizárva az esetleges nem kívánatos tekinteteket, feltörte a levél
pecsétjét.
Legdrágább Shibélem!
Képtelen vagyok
megfogalmazni az emberek nyelvén, mennyire fáj, hogy magadra kell, hagyjalak,
de nem maradt több idő. A dolgok sokkal gyorsabban történnek, mint régen. Kérlek,
folytasd az utat, amire együtt léptünk. Reménykedem benne, hogy öreg barátunk
is belátja, nincs másik járható út.
Hegyi Árny
Az érzései teljesen
kicsúsztak a kontrollja alól, még az emberi formát is nehezen tartotta fent.
Üvölteni, sikítani szeretett volna, hogy megszabaduljon az égető űrtől. Hát
mégis megtette! Az a nyomorult vén fajankó tényleg feláldozta saját magát!
Hát mégis igaza volt a
vén barátjuknak? Az érzelmek tényleg csak keserűséget szültek?
Feldúltan hajtotta
össze a levelet és vetette az ülésre maga és Voruk közé, majd vette fel a
dobozt. Ahogy kezében tartotta a könnycsepp alakú követ minden haragja
elszállt. Lényét betöltötte a
boldogság, és az előbb még üresen tátongó űrt betöltötte Hegyi Árny összes
iránta érzett törődése és szeretete, közös emlékeikben megtestesülve.
Nem, Lofwyr tévedett,
és nekik volt igazuk. Ezekért az emlékekért akárhány ezer évet odaadott volna
az életéből.
Ez nagyon szép!
VálaszTörlésFolytatást!!!!!!