Ősi erők

Tudom a néhai eddig egyetlen ismert pikkelyes elnökünk azt mondta,a srákányok nem érzelmek alapján választnak párt. És valószínúleg többségük nem is. De te se vallanád be, ha lenne valahol egy alvó gyengepontod.

-- Minek ez az egész színjáték? – Fortyant fel Voruk. A Lady elmosolyodott legbelül. Voruk a saját fiatalságára emlékeztette, amikor még az ifjonti zabolázatlan hév tombolt benne, és azt hitte, ő különb bármely lénynél ezen a bolygón.

-- Türelem. – Csitította le pártfogoltját, aki ennek ellenére tovább fortyogott.

Egyszerűen csak be kéne menned, és közölni azzal a tündével, hogy minden hatalma, amit kapott, most már a tiéd.

Habár feldúlt, és zabolázatlan volt, nem merte kockáztatni a Lady tervét azzal, hogy hangosan akár csak célzott volna is rá.

Mert nincs szükségem a hatalmára, nem azért vagyunk itt.

Az egyik ajtó mögül egy megnyerő külsejű férfi lépett ki, és indult el feléjük. Amint Voruk meglátta, dühe csak még erősebb lett.

Hogy meri a helyettesét küldeni, maga helyett? Ostoba akár csak a többi, nem látja azt, ami kiszúrja a szemét! A Lady csak halványan elmosolyodott, és a tőle megszokott nyugalommal csitította ismét Vorukot.

Türelem. Közben hagyta, hogy saját érzéseinek legfelső rétege az ifjú sárkányra nehezedjenek, ezzel is csitítva forrongó belsőjét. Ezalatt a férfi odaért hozzájuk, és barátságos mosoly mellett kézfogásra emelte a kezét.

-- Üdvözlöm önöket a Draco Fundationnél. A Nevem Gordon Wu. – A Lady barátságos mosolyra húzta száját, miközben finoman megrázta a férfi kezét.

-- Mr. Wu. Már sokat hallottam önről. – A férfi őszintének tűnő meglepődést produkált kívülről, de a belsőjében a Lady megérezte a tettetett érzelmeket. A férfi ügyes volt, meggyőzte saját magát arról, amit valójában nem is érzett. Az egyik leghatásosabb módja, hogy az emberek érzelmeket tetessenek a külvilág felé.

-- Valóban? Remélem csupa jót. – A Lady barátságos mosolya töretlen maradt miközben elengedte a férfi kezét.

-- Ugyan Gordon, most a legkevésbé az a fontos, hogy én mit hallottam önről. – A férfi egy apró biccentéssel nyugtázta a hallottakat, mielőtt az ajtó felé mutatott volna, amin kijött.

-- Kérem, csak Önök után. – Magában ismét elmosolyodott, amikor kicsit mögöttük lemaradva a férfi szaporodási célzattal végigmérte a fenekét. Az ilyen apróságok, mint Voruk türelmetlenkedő megjegyzései, vagy egy elkalandozó férfitekintet azon a testen, ami valójában nem is létezett, mindig egy kicsit felderítették a napját.

Egy tágas irodába vezette őket a férfi, amiben egy íróasztal volt, előtte két kényelmes székkel, mögötte pedig egy forgószékkel. Az asztalon rendezettnek tűnő káosz uralkodott, chipek, és adat táblák hevertek rajta, mintha csak tökéletesen odaillettek volna ahol voltak. Pedig érezte a szobában a férfi döbbenetét, amikor nemrég ránézett az órájára, még egy teljesen más ügybe mélyedve.

-- Kérem, foglaljanak helyet. – Mutatott a székekre, miközben az asztal mögé lépett.

-- A meghívás Miss. Daviartól érkezett… -- Mordult a férfire Voruk. Gordon azonban nem jött zavarba, gyakorlott módon vágta ki magát.

-- Kérem, bocsássanak meg, de Miss. Daviarnak sürgős ügyben kell távol lennie. De biztosíthatom önöket, hogy magam is birtokában vagyok a szükséges információknak, amiért idekérte Lady Irist. – Voruk ittlétének feleslegességét hangsúlyozta ki utolsó néhány szavával, mire az ifjú hím csak még jobban kijött a sodrából.

A Ladyt szórakoztatta kettejük kakaskodása. Azóta is töretlen mosolyával fordult Wuhoz, hangja pedig megnyugtatóan csengett, mikor megszólalt.

-- Ez teljesen érthető, ne aggódjon miatta. Inkább térjünk a tárgyra, nem szeretnénk rabolni a drága idejét. – Miközben teste a szavakat formálta kitárta elméjét, hogy meggyőződjön sejtéséről, hogy Nadja valahol a közelben van. A nő mindössze néhány szobával arrébb volt. Fejében csak úgy cikáztak a gondolatok, ebből tudta, hogy valójában most is dolgozik valamin.

Anélkül, hogy a nő tudtára hozta volna óvatosan megérintette az elméjét. Nem kellett mélyre ásnia, hogy megtalálja, amit keresett. Hegyi Árny halálának éjszakája még mindig uralta a tudatalattija nagy részét. Látszatra maga előtt is sikerült eltitkolnia, mennyire magányos valójában a sárkány gondolatai, és érzései nélkül. Látszatra.

De a Lady látta mi zajlik valójában a nő belsejében, odabent, amit a legtöbb nála halandóbb faj fel sem fogott, hogy benne lakozik. Az esszenciájában, amit a rémek annyira vágytak meggyötörni.

Vigyázva, hogy ne okozzon sérülést a törékeny elmének, megérintette a nő ezen üresen heverő énjét, ami Hegyi Árny halála óta parlagon, és égető űrként volt jelen a nőben.

Ideje beszélnünk Nadjaruska.

A fejében felhangzó néhány szó érzelmek valóságos lavináját indította el benne.  Fájdalom, remény, magány és sóvárgás támad egyszerre benne. A Lady hagyta, hogy egyedül birkózzon meg ezekkel az érzésekkel, mikor magára hagyta a nő elméjét.

-- Mint tudják Dunkelzahn végrendelete igen hosszú, és a teljesítése még nagyon sokáig fog nekünk munkát adni. De hát ki értheti meg, hogy mit is akart valójában a vén hüllő. – A Ladynek most először nem kellett tettetnie, mikor őszinte mosolyra húzta a száját, ahogy a férfi felkeltette az érdeklődését. Egy pillanatra oldalra nézett, hogy lássa Voruk nem tesz őrültséget, mielőtt válaszolt volna.

-- Ezek a sárkányok már csak ilyenek. – Mondta végül.

Ostoba ember! Hallotta Voruk felbőszült hangját, mikor a férfi biccentett, a Lady mondandójára helyeslően. Mindössze néhány pillanaton múlt, hogy nem tépte ott helyben cafatokra a férfit, de a Lady hangja parancsolón, és ellentmondást nem tűrően robbant a tudatában.

Voruk elég legyen! Az ifjú hím legbelül összerezzent mentora hangjától, persze Wunak nem adta meg az örömet, hogy ezt láthassa.

-- Tehát – Folytatta Wu. – A végrendelet szerint Dunkelzahn Önre hagyott egy csiszolt holdkövet valamint egy viaszpecséttel lezárt borítékot. Miután elintéztük a formaságokat, elkísérem önöket a széfig, ahol megkapja az említett tárgyakat. – Wu arca meg sem rezdült, amikor a Lady háta mögötti ajtóra pillantott, ahol valószínűleg Nadja lépett be. A nő hangja határozottan és magabiztosan csengett, bár belsőjében szinte záporozott a milliónyi kérdés.

-- Innen átveszem, köszönöm Gordon. – A férfi szó nélkül adta át a stafétát a nőnek, és ugyan csak szó nélkül távozott a helységből. Bár nem értette a történteket, a Wu mégis volt annyira lojális, hogy idegenek előtt ne kérdőjelezze meg Nadja döntését.

-- Ki maga? – Tette fel a kérdést a nő, mikor már csak hárman voltak a szobában. Érezte, ahogy Voruk haragja ismét lángra lobban a kérdés hallatán, de tenni már nem mert semmit.

-- Ugyan, de hiszen tudod te azt magadtól is. – A nő magabiztosan állta a Lady tekintetét, még akkor is mikor rájött, hogy a sejtései beigazolódtak.

-- Maga egy... – Iris még azelőtt félbeszakította, hogy hangosan kimondhatta volna, hiszen ki tudja milyen elektronikus szerkezet rögzítette a beszélgetésüket az irodában.

-- Igen Nadja, az vagyok. – Ez a mondat kérdések újabb százait indította útjára a nő belsőjében.

Minden kérdésedre választ adok Nadjaruska, de először vigyél a hagyatékomhoz.

Nadja habozás nélkül, az asztalhoz lépett és néhány gombot nyomott le az azon lévő billentyűzeten, majd a képernyő felé fordult.

-- Gordon, kérlek, hozd a hölgy hagyatékát az irodámba. – A készülék felől Wu hangja hallatszott.

-- Azonnal Miss. Daviar. – Nadja leütött még egy gombot a billentyűzeten, aztán az ajtó felé mutatott, amin bejött.

-- Kérem, fáradjanak át az irodámba. -- A néhány ajtóval odébb lévő iroda is hasonló volt Wuéhoz, letisztult elegancia és visszafogottság jellemezte. Amikor belépett az ajtón pártfogoltja felé fordította elméjét.

Várj meg az előtérben Voruk. Az ifjú hím szó nélkül engedelmeskedett mestere kérésének, bár a Lady biztosra vette, hogy mint bármelyik fajtársa inkább parancsként értelmezte.

Amikor beértek az irodába az íróasztallal szemben lévő székbe ült, és csendben várta, hogy Nadja is helyet foglaljon, majd megtörje a csendet.

-- Miért jött ide? – tette fel az első kérdését a nő néhány pillanat néma habozás után. A Lady ajkai ismét szívélyes mosolyra húzódtak.

-- Te hívtál ide. – Zavarodottságában a nő hátradőlt a kényelmes széken, próbálta leplezni mennyire feszéjezi a beszélgetés, de maga is jól tudta, hogy a Lady elől nem tud eltitkolni semmit.

-- Úgy értem miért most?  -- Iris mosolya egy cseppet sem halványult.

-- Mert most van itt az ideje. – Érezte, ahogy a türelmetlenség még jobban eluralkodik Nadjában, szinte hallotta a gondolatait, ahogy meg akarta kérdezni miből tudja a Lady, hogy most van itt az ideje, de végül felülkerekedett kíváncsiságán.

Idehívtál, ebből tudtam, hogy itt az ideje, nincs benne semmi felsőbbrendű turpisság.

-- De miért nem évekkel ezelőtt, vagy amikor megölték? – Iris érezte, ahogy a szomorúság és a magány jeges ujjai a szívére fonódnak, eltartott pár másodpercig, míg úrrá tudott lenni az érzésein. De tudta, hogy ez csak a miatt van, mert csak nemrég ébredt, idővel könnyebb lesz. Idővel minden veszteség könnyebb lett, remélhetőleg az eddigi legnagyobb veszteségével is így lesz.

Bár megtehettem volna Nadjaruska, bárcsak! Képtelen volt teljesen elfedni a szavak mögött rejlő érzelmeit. A nő elméje túlságosan nyitott volt, ő pedig még túl gyenge. Eltartott pár másodpercig, amíg Nadja agya felfogta a hirtelen kapott információtöbbletet, de amikor megtette barátságosan, és talán kissé szomorkásan mosolyodott el.

-- Maga Rá hasonlít… – Itt azonban megtorpant, amikor Wu belépett a szobába. A férfi egy fehér bársonnyal borított ékszeres dobozt, és egy ódivatú pergamen borítékot tett az asztalra, majd szó nélkül távozott.

A Lady Nadja kíváncsi tekintetétől övezve nyúlt a boríték felé, aztán a nő mintha csak rádöbbent volna, hogy mit tett félszegen megszólalt.

-- Ha gondolja, szívesen magára hagyom, amíg átnézi a levelet. – Iris egy pillanatig csak dermedten nézte az ismerős viaszpecsétet, majd a nő felé fordult és kényszerítette magát, hogy elmosolyodjon.

-- Az én kérdéseimre még rengeteg időm van, ideje, hogy a te kérdéseidre választ adjak. – A nő egy pár másodpercig csak az arcát fürkészte, majd úgy tűnt ismét ellazult a székén, mielőtt feltette volna az első kérdését.

Amikor a sötétített üveges kocsi ajtaja bezárult a Lady mögött, kizárva az esetleges nem kívánatos tekinteteket, feltörte a levél pecsétjét.

Legdrágább Shibélem!

Képtelen vagyok megfogalmazni az emberek nyelvén, mennyire fáj, hogy magadra kell, hagyjalak, de nem maradt több idő. A dolgok sokkal gyorsabban történnek, mint régen. Kérlek, folytasd az utat, amire együtt léptünk. Reménykedem benne, hogy öreg barátunk is belátja, nincs másik járható út.

Hegyi Árny

Az érzései teljesen kicsúsztak a kontrollja alól, még az emberi formát is nehezen tartotta fent. Üvölteni, sikítani szeretett volna, hogy megszabaduljon az égető űrtől. Hát mégis megtette! Az a nyomorult vén fajankó tényleg feláldozta saját magát!

Hát mégis igaza volt a vén barátjuknak? Az érzelmek tényleg csak keserűséget szültek?

Feldúltan hajtotta össze a levelet és vetette az ülésre maga és Voruk közé, majd vette fel a dobozt. Ahogy kezében tartotta a könnycsepp alakú követ minden haragja elszállt. Lényét betöltötte a boldogság, és az előbb még üresen tátongó űrt betöltötte Hegyi Árny összes iránta érzett törődése és szeretete, közös emlékeikben megtestesülve.

Nem, Lofwyr tévedett, és nekik volt igazuk. Ezekért az emlékekért akárhány ezer évet odaadott volna az életéből.